h i r d e t é s

Akár 1 milliót is spórolhatunk karácsonyra, ha jó hitelt választunk

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Akár 1 milliót is spórolhatunk karácsonyra, ha jó hitelt választunk

2022. november 25. - 10:44

A korábbi évek kamatakcióival ellentétben idén az is karácsonyi ajándékként fogható fel, hogy a bankok lassítottak a személyi hitelek kamatainak emelésénél. A BiztosDöntés.hu kalkulátora szerint az átlagember akár közel 1 millió forintot maga is megspórolhat egy 3 és 5 milliós hitelen, ha a legkedvezőbb ajánlatot választja.

Visszaesett a hitelfelvételi kedv

Drasztikus hitelkereslet-visszaeséssel számolnak a bankok az előttünk álló fél évben – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Jelentésének banki várakozásokat feltérképező felméréséből. Mind a lakás-, mind a fogyasztási hitelek esetében a bankok 90 százaléka visszaeséssel számol. Ez persze érthető annak fényében, hogy a harmadik negyedévben a lakáshitelek új kihelyezése összességében már 30 százalékkal, szeptemberben év/év alapon már közel 40 százalékkal esett vissza.

A személyi kölcsönöknél Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu hitelszakértője szerint a kihelyezési összegekben még nem látható úgy a lassulás, mint a szeptemberben éves alapon csaknem megfeleződő lakáshitel-folyósításban, de az év kilencedik hónapjában már itt is 15 százalékkal kevesebb kölcsönt folyósítottak a bankok, mint 2021 szeptemberében. A visszaesés a szakértő szerint az ügyletek darabszámában ugyanakkor hasonlatos lehet a lakáshitelekéhez, tekintve, hogy a növekvő infláció miatt a személyi hitelből finanszírozott beruházások drágulása az átlagos hitelösszeg megugrását vonta magával. A korábbi évek 1,5 milliós átlagösszegéhez képest a piaci konstrukciókban felvett személyi kölcsönök átlaga már meghaladta a 2 millió forintot, az új ügyleteknek tavasszal már 25 (egyes piaci szereplőknél akár 45) százalékát adó Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hiteleknél ráadásul az MNB már 4,1 millió forintos átlagos hitelösszeget mért a nyáron. Azaz lényegesen kevesebb ügylet valósul meg, igaz, magasabb összegről szólnak a szerződések.

Karácsonyi „akció”: nem emelnek kamatot a bankok

Az MNB szerint a következő hónapokban a hitelezési feltételek szigorodása, a kamatok további emelkedése várható mind a lakáshitelek, mind a személyi kölcsönök esetében. Miután a korábbi években a karácsony előtti hetek voltak a nyár végi szezon mellett a személyi kölcsönök esetében a legkomolyabb forgalmat produkáló hónapok, a BiztosDöntés.hu hitelszakértője úgy véli, a következő hetekben a bankok még kivárnak az érdemi kamatemelésekkel a fogyasztási hitelek piacán, bár a korábbi években gyakori kamatakciók idén többségében elmaradnak majd. Gergely Péter szerint ezt a helyzetet a jelenlegi kamatszintek mellett most elsősorban nem arra érdemes kihasználni, hogy a karácsonyi ajándékokat finanszírozzunk hitelből. Ám azoknak, akik év végén, vagy a jövő év elején vágnának valamilyen komolyabb beruházásba, amelyhez amúgy is hitelfelvételben gondolkodtak volna, érdemes kihasználniuk a bankok karácsonyi ajándékát a megtartott kamatot és előrehozniuk a hitelfelvételt.

Közel 1 millió spórolható a jó választással

Emellett – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu hitelszakértője – továbbra is fontos a banki ajánlatok összehasonlítása. A bankoknál 3 millió forintot 5 évre jelenleg legjobb kondíciókkal a Cofidisnél lehet felvenni, itt a havi törlesztőrészlet 68 400 forint, ám ugyanez a kölcsön a BiztosDöntés.hu személyi kölcsön kalkulátorában szereplő banki ajánlatok között 83 400 forintos havi törlesztőrészlettel is elérhető. A legjobb ajánlat választásával az ügyfél 900 ezer forintot spórolhat meg a hitel teljes összegének visszafizetésekor, 4,1 milliót kell törlesztenie a bank felé, szemben a legrosszabb ajánlat 5 milliót meghaladó hitelköltségével.

Ha komolyabb beruházásra vennénk fel személyi kölcsönt, akkor az UniCredit Bank a legjobb megoldás. Itt 5 millió forintot 5 évre jelenleg 14,41 százalékos teljes hiteldíj mutató (THM) mellett tud felvenni egy átlagfizetéssel bíró ügyfél, a havi törlesztőrészlet alig haladja meg a 115 ezer forintot.

A hitelezhetőség határán a legrosszabb ajánlatok

Ugyanez az 5 milliós kölcsön ugyanakkor 20,26 százalékos THM szinten is szerepel más bank ajánlatában – a teljes hitelköltségben itt is 900 ezer forint körüli különbséget mutat a statisztika. Ekkor viszont a havi törlesztőrészlet már közelíti a hitelezhetőség határát: a KSH adatai szerint a magyar emberek fele kevesebb mint 272 200 forintot visz haza havonta (kedvezmények nélkül számolt medián nettó átlagkereset), ennek 50 százaléka fordítható hiteltörlesztésre. Azaz az emberek fele a legrosszabb személyi kölcsön ajánlatot elfogadva a havi keresetének 47 százalékát, 128 ezer forintot kénytelen hitelfelvételre fordítani.

A gazdagnak a hiteltörlesztés se fáj annyira

Akinek jobban megy, annak ugyanakkor a hitel is édesebb. Havi nettó 600 ezer forintos jövedelem mellett a Magyar Bankholding tagjainál, az MKB-nál és a Takarékbanknál még 10 százalék alatti kamaton lehet 5 millió forintos személyi hitelt felvenni (THM 10,75%). Ez 107 ezer forint alatt maradó törlesztőrészletet jelent az amúgy is módosabb adósnak