Ha eljön az idő, belépsz egy helyre és érzed, hogy ez az otthon. Itt meg tud nyugodni lelked. Ha pedig utadba téved valaki, Isten lehet, hogy éppen azt küldi, akiben megnyugszik lelked és akinek lelke benned megnyugodhat. Szőke, barna, fekete? Gazdag szegény? Fiatal, öreg? Ezekre nincs válasz. Mert végső soron a lelked dönt arról, hol leli meg nyugalmát. A lélek pedig nem fiatal és öreg, szőke vagy barna, gazdag vagy szegény. Se otthon, se társ mellett nem materiális alapon dönt.

Megfigyelheted, hogy általában azok avatkoznak bele legjobban életedbe, azok magyarázzák mit kell tegyél, akik saját életüket elrontották, zátonyra futott minden próbálkozásuk. Nem képesek mintát adni, de szavakat bőséggel adnak. Kizárólagos kategóriákban gondolkodnak, csak saját életük tapasztalatából szűrnek le egy apró mozzanatot, ami náluk igaz lehetett, de másoknál ez nem biztos, hogy igaz. Hogy lehet hívó szó a disszonancia, a káosz?
A szív sokszor okosabb az agynál, hiába az agy a tudás tárháza. Csak nem mindegy, hogy milyen tudást gyűjtünk benne! A világ problémáit nem művelt, tudós emberek okozzák? Nem azok szabják el együttélésünket a földdel, más népekkel, akiknek tudása alapozza meg egy adott időszak szabályát? Nem az teszi idegenné számodra szülőföldedet, családodat, aki meghatározza mi a haza és család? Abban a pillanatban, ahogy ezt benned tudatosítja, elveszted mindkettőt!
Nekem az az otthon, ahol szerető szempár tekint vissza, érezhetem a reggeli kávé illatát, hallhatom a család zaját, női csicsergéseket, gyerekek pajkos nevetgélését, nézhetem hogy készül szeretettel egy csokitorta, akár egy műalkotás. Nekem az az otthon, ahol mindenki saját alkotásának apró örömét hozza be egy közös térbe és ezen kívül hagyják a világmegváltó gondolatokat, politikai kampányok hazug hangulatát, az „egyetlen üdvözítő” utat Isten felé! Hagyjatok a picsába vallásokkal, politikai térítésekkel, szájtépésekkel! Isten bennem van és nem a ti szavaitokban, melyek olyan szűkre szabták Istent, mint agyatok silány terei! Azokban nem nyugszik meg lelkem, inkább háborog! Lelkem abban nyugszik meg, mikor érzem a pörkölt, rántotthús illatát, ami öröm akkor is, amikor készül és akkor is, amikor fogyasztják. Itt félre ne érts! Nem arról szól a cikk, hogy az író szereti a pörköltöt és rántotthúst! Az alkotás öröméről szól, ami ráragad arra is, aki csak szemmel kíséri a folyamatot.
A haza érzetére is ugyanez vonatkozik. Ne határozza meg senki, mit kell hazámnak érezzek. Minden kiejtett szó csökkenti tartalmát. Végül megszűnik létezni „a haza”. Már csak egy nagyon szűk rétegnek hazája ez, ahol élünk, mert addig definiálták, hogy a többség kiesett a rostán. A manapság használatos haza fogalmakban nem nyugszik meg a lelkem. Ez már nem hazám! Ez csupán szülőföldem. A hazám magamon belül van. Ott építem fel. Mert ti, akik nem hazát építetek, csak definiáltok, ott húzzátok fel annak kerítését, emelitek falait, hogy kívül rekedtem. Nem csak én jártam így. Lassan a többség az én oldalamra kerül. Még néhány év és pár végvári vitéz marad a bástyákon, míg a többség, akiknek ez a szülőföldje, idegenné, ellenséggé válik.

Ma, amikor a gazelláknak szóló üzenet az, hogy csatlakozzanak az oroszlánok falkájához, nehéz szavakban hinni és ezek alapján otthonra, társra lelni. Hiteltelen szavak, hiteltelen definíciók. Hazám, társam Istenben van, ott nyugszik meg lelkem. Ő adja tudtomra egyedül, hol és kivel érezzem magam otthon. Nehogy definiáljátok Istent, mert akkor Őt is elvesztem!

Akik megemlékeznek Allahról álltukban, ültükben, oldalukra dőlve, majd az Egek és Föld teremtésén törik fejüket, (mondják): „Urunk! Nem teremtetted mindezt hiábavalónak (értelem nélkül)! Légy dicső és ments meg minket a Pokol büntetésétől!” (Korán 3:191)

„Urunk! Nem teremtetted mindezt hiábavalónak (értelem nélkül)!” Allah tehát ezzel azt mondja: mindennek oka van, és nekünk fel kell azt fedezni. Senki véleményét ne fogadd el dogmaként! Menj le és találd meg az okot. Kutass! Milyen gyönyörű mondat, ami az embert Allah csodáinak felfedezésére sarkalja!