Majd hosszú évek szorgalmas tanulásával, az adottságokra alapozva gyermekeink olyan emberekké válhatnak, akik tudják mi a küldetésük. Mert mindenkinek van küldetése, Neked is. Ha gyermeked esetében rájöttél, mire van adottsága, saját magad esetében is rá kell, hogy jőj. Boldogtalan az, aki nem tudja megvalósítani önmagát, mert nem tudja, mire alkalmas.

Allah nem ró a lélekre többet, mint mit elbír. Övé, mit elnyert, de ellenére kel az, mit ő másoktól nyert el. Urunk! Ne végy minket feledésünk és hibáink által! Urunk! Ne tégy ránk terhet, ahogy azokat terhelted, kik előttünk voltak. Urunk! Ne rakj ránk annyit, amit nem bírunk el! Oldozz fel minket, bocsáss meg nekünk, kegyelmezz nekünk! Te vagy a Fenségünk, hát légy Pártfogónk a hitetlenekkel szemben! (Korán 2:286)

Az adottság egy teher. Egy édes teher, melyet cipelni öröm és kötelesség. Kötelesség, mert az általa kifejlesztett készségeink szolgálnak másokat is. Ahogy mások készségei, jártasságai minket szolgálnak. Normális esetben ez a dolgok rendje.
Ugyanakkor az is fontos, hogy képességeinket ne abba az irányba fejlesszük, ami másnak kárt okoz. A Baqara Szúra utolsó verse támpontot ad küldetésünkről, egyben egy fohász, melyben kérjük Allahot (SWT), hogy terheink ne legyenek akkorák, mint elődeinké, akik elbuktak, sem akkorák, amire nincs erőnk, hogy elbírjuk.
Hadd ejtsek pár szót néhány különleges teherről.
Tán tudjátok, tán nem, hogy akik kivételes adottsággal vannak megáldva, legyenek tudósok, harcosok vagy művészek, azok belül magányosak. Mivel kivételes személyek, ritkán adódik, hogy olyan társra találnak, kiben lelkük megnyugszik. Ez a helyzet akkor is, ha valaki több kultúrában nevelkedik fel és képes több fejjel gondolkodni, több szemmel látni. A tömegember más. Sablonos és mintákat követ.
De, akik ezekbe az emberi szabványokba nem férnek be, óriási terhet cipelnek. Ahhoz, hogy ki tudják magukból beszélni belső tartalmukat, értő elmékre lenne szükségük, de olyanok nincsenek, hiszen az ő értésükhöz hasonló kvalitások, tartalmak kellenének. Sokan fordulnak közülük Istenhez. Isten multikulturális Alhamdulillah.
Embertársaink között vannak, kiknek nincs hazájuk. Lehet, hogy már dédszülőiket elűzték őseik földjéről, lehet, hogy éppen ma vesztik el földjüket. Aki hazátlan, hazát akar és hazátlansága teherként nehezedik rá. Sokan közülük a hazát Istenben találják meg. És Isten leveszi róluk a hazátlanság gondját, megnyílik és befogadja őket. Tán nem erről szól a Biblia? Nem a zsidók vándoroltak hazátlanul a pusztában és lelték Istenben meg a hazát? Erről szól (részben) a kiválasztottság princípiuma. Nyilván, a fizikai hazával ez a kérdés más megvilágításba kerül… De vegyük a kurdokat, cigányokat és más népeket, akiknek fizikai országuk nincs. Sokan vannak közülük, akik szintén Istenben oldják fel ezt a terhet.

Folytathatnám a példát nemzeteink vagy saját magunk személyes Istenhez fordulásaival. Istent általában akkor szólítjuk, ha a terheinken akarunk könnyíteni.
Pedig sokszor az extra terheket magunk állítjuk elő. Nem vesszük figyelembe mi az az Univerzális Isteni terv, vonulat, amibe adottságainkat be kellene illeszteni, hogy ez az áramlat magával ragadjon és beteljesítse küldetésünket. Mert küldetése, igenis minden egyes embernek van. Kinek az, hogy jó anya, apa legyen, akik jóravaló családot alapítanak, kinek az, hogy különleges példával járjon elől.
Még a sérült, fogyatékos betegnek is van küldetése! Ha rájuk nézel, nem adsz hálát, hogy te egészséges vagy? Mert az ő betegségük, terhük, erre kell, hogy figyelmeztessen téged és jótékonyságra kell, hogy ösztönözzön.
Így az adottság, küldetés és teherviselés csak akkor teljes, ha beilleszkedik abba az egyensúlyba, melynek negyedik eleme az Isteni tervbe való illeszkedés (Tawakkul).