h i r d e t é s

Áder: "Otthon az, ahonnan kitessékeljük az idegen eszméket"

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Áder: "Otthon az, ahonnan kitessékeljük az idegen eszméket"

2019. augusztus 20. - 11:40

Szerinte erről álmodtunk 30 évvel ezelőtt, 1989-ben. Az államfő augusztus 20. alkalmából beszélt a Kossuth téri tisztavatáson.

Budapest, 2019. augusztus 19. Áder János köztársasági elnök beszédet mond a Parlament előtti Kossuth téren tartott Szent István-napi ünnepségen tartott tisztavatáson 2019. augusztus 20-án. Mellette Szegő László, az államfő főhadsegédje. - Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

"A magyarok sok álmából valóság lett, néhánynak a beteljesülése azonban még várat magára"

- mintha Áder János köztársasági elnök az újévi beszédeihez összeállított mondatbokrétájából húzott volna elő egy cifra kankalint a Kossuth téri tisztavatáson elmondott beszédéhez. De az MTI tudósítása szerint az idézet két tagmondata között az államfő katonásan rendet vágott, és a szilveszteri szokásával ellentétben váratlanul közbe tudott szúrni néhány konkrétumot, vagyis fogalmi szinten sorolt fel valósággá lett magyar álmokat:

demokrácia, többpártrendszer, szólásszabadság, az Európai Unióhoz való csatlakozás, NATO-tagság.

Képzeletemben az újévi beszédek lírai mesélőjéből szinte politikai vezérszónok született, de a távirati iroda tudósítása alapján úgy tűnik, folyton beszűrődött a mikrofonba, ahogy serceg a pohárban az aranyló buborék.

A legtöbbet 1989-ről beszélt. "Harminc esztendővel ezelőtt a szabadság magját vetettük el. 1989-ben visszatért a remény, hogy a haza végre újra a magyarok otthona lesz. Otthon, ahol a világot a szívünknek kedves módon rendezzük be, ahol magunk alkotjuk törvényeinket, és ahonnan kitessékeljük az idegen, barbár eszméket" - mondta Áder, akarva-akaratlan is visszautalva ezzel az álmok és a valóság témakörére.

Majd hogy az apropóul szolgáló Szent István és a tisztavatás is szóba kerüljön, leszögezte: a katonákon is múlik, "hogy hazánk olyan maradhasson, amilyennek Szent István megálmodta, amilyennek több mint ezer év magyarjai megtartották; és hogy szabad, erős, független, európai ország lehessen". A honvédtiszt-jelöltekhez szólva azt mondta: legtöbben 1989 után születtek azok közül, akik most ünnepélyesen esküt tesznek, "fiatalabbak a visszaszerzett magyar szabadságnál". Majd felhívta a figyelmüket arra, hogy katonai esküjük után a hazát az életük árán is meg kell védeniük.

"Itt élned, halnod kell" - idézte Vörösmartyt.

Zászlófelvonás, légiparádé

Katonai tiszteletadás mellett, Áder János államfő jelenlétében vonták fel Magyarország nemzeti lobogóját a tisztavatás előtt, kedd reggel Budapesten, a Kossuth téren. A lobogót a Himnusz hangjaira a Magyar Honvédség díszegysége vonta fel. Az eseményen közreműködött a központi katonazenekar és a nemzeti lovas díszegység.

Budapest, 2019. augusztus 19. A Magyar Honvédség JAS 39 Gripen típusú vadászgépei a Parlament felett a nemzeti ünnep alkalmából tartott légi parádén 2019. augusztus 20-án. - Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A katonai eskütétel után légi parádé volt a Parlamentnél, utána konfetti és vásári forgatag. Délután lesz a Szent Jobb-körmenet, este pedig a szokásos tűzijáték.

Megrendezés mindenki megelégedésére

Minden eszköz, képesség és tudás a rendelkezésre áll az államalapítás ünnepének biztonságos,  

"biztonságos, mindenki megelégedésére történő megrendezéséhez"

- ezt tegnap közölte Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az MTI-vel, miután beült az operatív törzs egész napos ülésére.

"Bármilyen beavatkozásra lesz szükség, azt azonnal megteszik" - mondta Kovács mindenki megnyugtatására. (nepszava.hu)