h i r d e t é s

A WizzAir 4600 új pilótát keres 2030-ig

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A WizzAir 4600 új pilótát keres 2030-ig

2021. augusztus 06. - 14:35

A Wizz Air 2030-ig 4600 pilótával tervezi bővíteni munkatársai számát, és ehhez már elindította az új pilóták toborzását - közölte a diszkont légitársaság pénteken az MTI-vel.

Forrás: WMN

 A közleményben kiemelték, az idén már 150 új pilótát kiképeztek, és a létszámot több mint 300 további szakemberrel kívánják bővíteni az év végéig annak érdekében, hogy a légitársaság újra a járvány előtti kapacitásán működjön, és elérje a 2021-es évre tervezett célkitűzéseit.
     Hangsúlyozzák, várják tapasztalt kapitányok és elsőtisztek, valamint repülési tapasztalattal nem rendelkezők jelentkezését is, mert a Wizz Air Pilot Academy Programban nekik is lehetőséget biztosítanak a kereskedelmi pilótaengedély megszerzésére.
    A nagy létszámú pilótatoborzás mellett a Wizz Air mind a 43 bázisán légiutas-kísérők jelentkezését is várja.
    A WizzAir légitársaság az idén márciussal zárult 2020/2021-es pénzügyi évét 739,0 millió euró, az előző évi 2,761 milliárd eurónál 73,2 százalékkal alacsonyabb bevétel mellett 576 millió euró veszteséggel zárta az előző évi 281 millió eurós nyereséggel szemben.
    A Wizz Air jelenleg 141 darab Airbus A320 és A321 típusú repülőgépből álló flottát üzemeltet. A légitársaság az elmúlt egy évben több mint 300 új járatot és 18 új bázist nyitott. (MTI)