h i r d e t é s

A volt kancellár és Orbán 2016-os találkozójából most lett botrány Ausztriában

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A volt kancellár és Orbán 2016-os találkozójából most lett botrány Ausztriában

2022. május 04. - 08:39

A korábbi szociáldemokrata osztrák kancellár, Christian Kern szerint a néppárti miniszterei előre lebeszélték a magyar kormányfővel, hogy söpörje le a menekültügyi terveit.

Christian Kern és Orbán Viktor közös sajtótájékoztatójukon 2016-ban - Forrás: hvg.hu

Abban tudunk segíteni Ausztriának, hogy minden olyan embert, aki Magyarországon lépett be először az Európai Unió területére, és ma Ausztriában tartózkodik, visszavesszük és visszaszállítjuk oda, ahonnan jöttek

– ezt a menekültválság idején mondta Orbán Viktor miniszterelnök azt követően, hogy Budapesten megbeszélést folytatott Christian Kernnel, Ausztria frissen megválasztott szociáldemokrata kancellárjával.

A 2016. júliusi találkozó után megtartott sajtótájékoztatón kiderült, hogy a két politikus legfontosabb témája természetesen a menekültügy volt. Orbán ezzel kapcsolatban többször is hangoztatta, hogy álláspontja nem változott: szó sem lehet arról, hogy olyan menekültek is Magyarországra kerüljenek, akik nem az országon keresztül mentek korábban nyugatra. A kormányfő azt is leszögezte, hogy Magyarország területén többé nem tartózkodhatnak illegális menekültek.

Ausztriában az utóbbi napokban komoly belpolitikai botrány kerekedett a 2016-os találkozó miatt. A volt szociáldemokrata kancellár ugyanis a múlt hétvégén egy politikai fórumon eddig nem ismert részleteket is elmesélt a budapesti út hátteréről.

Azt állította, hogy a Sebastian Kurz és Wolfgang Sobotka fémjelezte, a szocdemekkel nagykoalícióban kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP) miniszterei a háta mögött úgy intézték, hogy Orbán kapásból lesöpörhesse az asztalról az általa hozott menekültügyi javaslatot.

Kern ugyanis a Der Standard szerint kifinomult és kompromisszumigényes ötlettel jött Budapestre, amit a Szlovákiával elért megoldásra alapozott. Werner Faymann, Kern szociáldemokrata elődje néhány hónappal korábban meggyőzte a szlovák vezetést, hogy vegyen át Ausztriától ötszáz menekültet az akkoriban reménytelenül túlzsúfolt traiskircheni befogadóközpontból. Kern Magyarországgal is ezt a modellt akarta megvalósítani, de nálunk már ötezer menekült átvételét szerette volna elérni. A lap azt írja, hogy a tervben olyan magyarországi gondozóközpontok építése szerepelt, amelyeket osztrák pénzből finanszíroztak volna.

Az osztrák lapok Kern elbeszélése alapján egybehangzóan azt írják: Orbán széles vigyorral legyintett a terv elővezetése után, majd azt mondta:

Ezt egyáltalán nem akarod.

Amikor Kern értetlenül reagált, Orbán elárulta, hogy egy osztrák miniszter a látogatás előtt felhívta őt azzal a kéréssel, hogy torpedózza meg Kern tervét.

Kern a Zackzack online médium által szervezett eseményen mesélte el a történetet. A fórumon egyértelműen arra utalt, hogy Sobotka belügyminiszter lehetett a telefonáló.

Kern elbeszélésének nyilvánosságra kerülése után Thomas Drozda egykori kancelláriaminiszter (SPÖ) is megerősítette az abban szereplő állításokat. Drozda szerint magánbeszélgetéseken egykori magyar kollégája, Lázár János is világossá tette, hogy az ÖVP meg akarta akadályozni Kern terveit. Drozda a Standardnak azt mondta, számára nem volt világos, hogy Sobotka vagy az akkoriban külügyminiszteri posztot betöltő későbbi kancellár, Sebastian Kurz, esetleg mindkettő volt-e benne a kancellár ötletének megfúrásában. Drozda szerint az utóbbi verzió a legvalószínűbb megoldás. (24.hu)