h i r d e t é s

A Völner-ügy kulcsszereplője, Schadl György egy bíró kicsinálásával is megpróbálkozott

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

A Völner-ügy kulcsszereplője, Schadl György egy bíró kicsinálásával is megpróbálkozott

2022. január 21. - 08:49

Erről is beszélt telefonon Völner Pállal.

Völner Pál és Schadl György - Forrás: ezalenyeg.hu

A Völner-ügy kulcsfigurája, Schadl György ki akart szorítani egy másik végrehajtót a praxisából, de úgy érezte, hogy egy bíró akadályozza ebben, aki ellen bosszúhadjáratot indított, és a lehallgatási jegyzőkönyvek alapján elérte, hogy az igazságszolgáltatás legfelső szintjén is fogadják, írja a 444.hu az ügyről szóló cikksorozatának harmadik részében.

Eszerint Schadl György a végrehajtói karrierje kezdetén egy Cs. nevű végrehajtó irodájában tanulta ki a szakma alapjait, aztán valami miatt konfliktus lett köztük, és Schadl végül el is akarta őt tüntetni a végrehajtók közül. Erről is beszélt telefonon Völner Pál, volt igazságügyi államtitkárral, és felmerült köztük, hogy akár a sajtón keresztül csinálják ki Cs.-t.

Schadl azt akarta, hogy végleg vonják vissza Cs. végrehajtói megbízását, de ebben egy bírósági állásfoglalás akadályozta, amit a Pesti Központi Kerületi Bíróság egyik csoportvezető bírája írt. Schadl aztán ezt a bírót megpróbálta kirúgatni az állásából. Schadl ehhez az Országos Bírói Hivatal elnökét, a Handó Tündét váltó Senyei Györgyöt is megkereste, aki személyes találkozót szervezett neki a Fővárosi Törvényszék elnökével, Tatár-Kis Péterrel. Tatár-Kis a nyomozati iratok szerint azt mondta neki, hogy nem tudja kirúgni a bírót, de el tudja érni, hogy ne érezze jól magát a munkahelyén.

Schald azt is el akarta érni, hogy ez a bíró többé ne vehessen részt a végrehajtói szakvizsgákon, ehhez megkereste Szabó Imrét, a Szegedi Egyetem polgári jogi tanszékének vezetőjét, akinek egy beszélgetésben a jegyzőkönyv szerint azt mondta: „egyeztetett Völner államtitkár úrral”, és a bírót „a jövőre nézve nem szeretnénk itt látni”. Erre olyan válaszok jöttek Szabótól, hogy „megbeszéltük”, „persze”. Szabó a 444-nek telefonon minderről azt mondta, ígérni biztos nem ígért neki semmit, és nem is tett semmit a bíró eltávolítása érdekében.

A Völner-ügy december 7-én robbant ki, amikor a Legfőbb Ügyészség közölte, hogy fideszes parlamenti képviselő, igazságügyi államtitkár a megalapozott gyanú szerint rendszeresen, alkalmanként 2–5 millió forintot kapott a Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől. Az ügynek tizenkét gyanúsítottja van, köztük nyolc végrehajtó. Völner lemondott államtitkári posztjáról, egy héttel később felfüggesztették a mentelmi jogát, és önként jelentkezett a Központi Nyomozó Főügyészségen.

Nyilatkozatában azt írta, hogy az indítvány „meglehetősen zavaros, elnagyolt, ellentmondásos, több helyen összefüggéstelen, bizonyos részeiből az sem derül ki, hogy a Legfőbb Ügyészség milyen bűncselekmény megállapítását feltételezi”. Szerinte a Legfőbb Ügyészség indítványa személyét érintően számtalan valótlan állítást tartalmaz, melyekre konkrétan majd a nyomozó hatóság részére fog reagálni.

Közben az is kiderült, hogy a Külügyminisztérium január 3-án visszavonta Schadl György diplomata útlevelét. (Telex)


 

Kommentelne? Kattinson ide!

h i r d e t é s