h i r d e t é s

A vidéki fideszes médiahálózatban leépítések kezdődtek

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A vidéki fideszes médiahálózatban leépítések kezdődtek

2022. május 26. - 14:39

Az április 3-i választás előtt alighanem attól tartottak, hogy a kormánypárti lapok munkatársai esetleg szembefordulnak a Fidesszel, most azonban mindenki szabad préda lett. 

Elbocsátás volt az 1910-ben alapított Délmagyar / Délmagyarország című Csongrád-Csanád megyei napilapnál, újságírókat, tördelőt és fotósokat is elküldtek. becslések szerint az intézkedés a munkavállalók felét érinti. 

Hasonló értesüléseket osztott meg a Média1 is. A portál úgy tudja, a szintén KESMA-tag Zalai Hírlap szerkesztőségében is elindultak a kirúgások. A nagyjából 8 újságíróból 4-5-öt bocsátanak el, és lesz két fő, akit gyakorlatilag „lefokoznak”.

A portált egyes források úgy tájékoztatták, a leépítések mögött az áll, hogy a Mediaworksnél megvizsgálják, hogy mely lapok lennének életképesek állami hirdetések nélkül, tehát tisztán, piaci alapon. Azoknál a lapoknál, ahol az állam nélkül életképtelenek lennének, vagy komoly gondok adnák magukat, költségvágások vagy akár ennél súlyosabb lépések is lehetnek. Már régóta beszéltek arról, hogy a megyei lapok körül súlyos gondok vannak, mivel a példányszámuk évek óta szabadesésben van. 

A kormányzó Fidesz olyannyira túlnyerte magát április 3-án, hogy a KESMA-nál úgy érzik, a mostani időpont a legalkalmasabb arra, hogy a fájdalmas leépítéseket végrehajtsák, szemben azzal, amikor április 3. előtt még attól lehetett tartani, hogy a Fidesz-közeli lap munkatársai esetleg szembe fordulnak a párttal egy ilyen lépés hatására.

Nem ez az egyedüli változtatás a Fidesz propagandamédiájában, megszűnik a kormánypárti revolverblog által szerkesztett csatorna, a Pesti TV. (Népszava)