h i r d e t é s

A veszélyhelyzetet az egészségügyi készenlét válthatja - nem hagyta szó nélkül az ellenzék

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

A veszélyhelyzetet az egészségügyi készenlét válthatja - nem hagyta szó nélkül az ellenzék

2020. június 03. - 20:01

A koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet megszüntetéséről, valamint az azzal összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről szóló javaslat együttes vitájával folytatta munkáját az Országgyűlés szerdán.

Harangozó Tamás vezérszónoki felszólalása a Parlamentben - A veszélyhelyzet megszüntetéséről, A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről - Forrás: MSZP / Facebook

Jobbik: nem is lett volna szükség a felhatalmazásra

Lukács László György (Jobbik) arról beszélt, hogy elfogadják a visszaadott felhatalmazást, de nem is lett volna szükség arra, hiszen mindvégig olyan helyzetben volt a kormány és a parlament, hogy jobb, sikeresebb védekezést tudtak volna megvalósítani, hiszen a parlament mindvégig a helyén volt.
Közölte: nem múlt el a veszély Magyarországon, most a jogi helyzetet tisztázzák.
A mostani javaslat annyiban szól a védekezésről, amennyiben jogi értelemben a védekezés egy szakaszát le lehet zárni - mondta.
Úgy látja, problémát jelent a foglalkoztatási válság, és még mindig sokan várnak arra, hogy visszatérjen a megszokott rend az oktatásban és az egészségügyben.
Többet kellene foglalkozni az egészségüggyel, hosszú távon rendezni kellene a problémákat, most lehetőség lenne az egészségügy reformjára - fogalmazott.
Közölte: hiányozhatnának a javaslatból az egészségügyi válsághelyzeti felhatalmazás szabályai, mert most csak új köntösbe csomagolják az eddigi szabályokat.
A képviselő szerint gyakran elhangzik, hogy a kormány sikeresen védekezett, de ez nem így van, a magyar emberek és az önkormányzatok védekeztek sikeresen.

KDNP: sikerrel zárták a védekezés első szakaszát

Hollik István (KDNP) kijelentette: Magyarország a járvány elleni védekezés első szakaszát sikerrel lezárta, és ennek három oka van.
Egyrészt az Országgyűléstől a kormány megkapta a rendkívüli felhatalmazást, amely kellett ahhoz, hogy a szükséges intézkedéseket gyorsan meghozza, másrészt a kormány a döntéseit a járványügyi szakemberek véleményére alapozta, harmadrészt pedig a magyarok túlnyomó többsége elfogadta, támogatta és betartotta az intézkedéseket - sorolta.
Közölte: a felhatalmazási törvény szükséges volt, és az intézkedések is szükségesek és arányosak voltak.
Magyarország más országokkal összevetve előbb hozta meg az intézkedéseket, és a számok jobban is alakultak itt - mondta.
A képviselő szerint az ellenzék magatartása nem változott az elmúlt tíz évben, ez a rendkívüli helyzet sem hozta el azt, hogy végre össze tudnának fogni.
Az ellenzék nem konstruktív kritikákat fogalmazott meg, hanem totális támadást indított a kormány és intézkedései ellen - vélekedett. Hozzátette: a baloldalra ilyen válsághelyzetben sem lehet számítani.
Nacsa Lőrinc, a KDNP másik vezérszónoka arról beszélt: a járvány jelentős kihívás elé állította a világot és Magyarországot egyaránt, a védekezésből mindenkinek ki kellett vennie a részét.
A magyar emberek a bajban összefogtak, betartották a korlátozó intézkedéseket - hangsúlyozta.
A magyar védekezés sikeres volt, sikerült laposan tartani járványgörbét, kontroll alatti tartani a járvány terjedését és ezalatt beszerezni a védekezéshez szükséges eszközöket. A kormány a szükséges intézkedéseket a szükséges időben hozta meg - mutatott rá.
Megjegyezte: szükség lett volna az ellenzék részéről az együttműködésre, az összefogásra, azonban szándékosan úgy döntöttek, hogy nem kívánnak részt venni a védekezésben, sőt megpróbálták hátráltatni azt.
Ez a legnagyobb bűnük - mondta Nacsa Lőrinc.

MSZP: nincs ok a bocsánatkérésre

Harangozó Tamás, az MSZP vezérszónoka köszönetet mondott azoknak, akik a védekezésben részt vettek.
Mindenki közös sikere, hogy közép-európai viszonylatban a járvány első szakaszát viszonylag jól sikerült átvészelni - mondta. Szerinte eddig a kormányzati megszólalóktól volt vádaskodás, hergelés, de a törvényjavaslatokról nem sokat tudtak meg.
A kormány az első perctől kezdve mellébeszélt, a veszélyhelyzetet ugyanis a kabinet hirdeti ki és szünteti meg. A papírt is kár volt pazarolni a javaslatra, de ha ezt a formát találták ennek, megfogják szavazni a veszélyhelyzet megszüntetését - jelezte.
Az ellenzék által előzetesen követelt 90 napos határidő szerinte indokolt lett volna, a mostani javaslatot is nagyjából június 15-én fogják elfogadni.
Semmilyen bocsánatkérésre tehát nincs okuk - jelentette ki.
Kitért a katasztrófavédelmi törvényt érintő passzusra, amelyek átírja a mostani veszélyhelyzetet, a vonatkozó szabályokat, ami álláspontjuk szerint ellentétes az alaptörvénnyel.
Ha a törvényt elfogadják, egy egészségügyi veszélyhelyzet esetén a kormánynak szélesebb jogköre lesz, mint egy háborúban - mutatott rá.
Szóvá tette a rendezvényekre vonatkozó szabályozást is, szerinte az semmilyen kontrollt, garanciát nem tartalmaz.
Mire kell veszélyhelyzetben, egészségügyi válsághelyzetben fegyver? - kérdezte a Magyar Honvédség fegyverhasználatára vonatkozó pont kapcsán. Megjegyezte: az lehet a cél, hogy az elrendelt korlátozásokat fegyverrel is kikényszerítsék.
A honvédeket azonban a haza védelmére és az ellenfél kiiktatására képzik, nem arra, hogy állampolgárokkal "bíbelődjenek" - mondta Harangozó Tamás.
A munkavállalói jogokat érintő változtatásokat az egyik "legmeredekebb" résznek nevezte.
A munkaidőkeret emelésével a nagy és multinacionális vállalatoknak fognak kedvezni. A foglalkoztatottak olyan időszak elé néznek, hogy akár hónapokon keresztül egy-egy szabadnapjuk lesz csupán, ami fokozott fizikai, pszichés megterhelést jelent, és szembemegy a családok védelmét hirdető jelszavakkal, alig jut majd idő gyermekekre - összegzett.
Nagyon rossz döntésnek nevezte, hogy a szociális juttatásokat nem emelik ilyen nehéz időszakban. (MTI)