h i r d e t é s

A veszélyhelyzet meghosszabbításáról kezdődik vita

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

A veszélyhelyzet meghosszabbításáról kezdődik vita

2021. február 16. - 06:31

Az Országgyűlés ma a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet meghosszabbítását kezdi tárgyalni.

A kép illusztráció! - Forrás: MTI/Bruzák Noémi

A parlament idei első ülésének második, egyben befejező napja reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal indul.

Ezt követően tartanak általános vitát az igazságügyi miniszter koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló előterjesztéséről.

Varga Judit indítványában a veszélyhelyzetben alkotott rendeletek hatályának meghosszabbítására tesz javaslatot, hangsúlyozva, hogy a kabinet alapvető célja a magyar emberek életének és egészségének megvédése, valamint a gazdasági károk mérséklése és a munkahelyek megőrzése.

Az ülésnap további részében általános vitát tartanak a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség 2019-es tevékenységéről, valamint az innovációért és technológiáért felelős miniszter nemzeti adatvagyonról szóló törvényjavaslatáról is. (MTI)

A különleges jogrend 2020. március 19. óta áll fent Magyarországon.