h i r d e t é s

A vers hangulatához választottunk hangszert.

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

A vers hangulatához választottunk hangszert.

2018. október 29. - 15:19

Mikó István: "50 éve alapítottuk a Kaláka együttest Gryllus Danival. Volt mindig egy vers, és annak a hangulatához választottuk a hangszert. Azóta is, bárhol járok, ha meglátok egy érdekes hangszert, ami valami miatt nagyon megtetszik nekem, akkor azt megvásárolom.

Forrás: sztarportre.hu

Apám nagyon jól mondott verset, szerettem. Van egy kazettám, amin néha most is tudom hallgatni a hangját. Írással is foglalkozott. Könyvtáros volt egyébként, tehát az irodalom nagyon közel állt hozzá. Anyukám tanítónő volt, és mivel a családban több tanító is volt, én már 5 éves koromban írtam, olvastam, számoltam. Az első regényt 7 éves koromban olvastam, és emlékszem, hogy nagyon tetszett. Az Egri csillagok volt. Kicsit lassan olvastam, de átrágtam magam rajta.

Versmegzenésítéssel kamaszkorom környékén kezdtem el foglalkozni, divatos volt akkor a tábortűznél egy gitárral énekelni. Voltak saját szösszenetek is, de rájöttem, hogy jobbnál jobb versek vannak. Emlékszem az első megzenésítésre, amikor 3-4 akkord már biztonsággal a kezemben volt: Csokonai Vitéz Mihály - Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz. 

Érettségi után alapítottuk Gryllus Danival a Kaláka együttest 1969 novemberében. A színházi munkám mellett, a zenével való foglalkozás azóta is folyamatos."