h i r d e t é s

A város csak álmodott róla, az egyház megcsinálhatja

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

A város csak álmodott róla, az egyház megcsinálhatja

2017. március 09. - 10:30

Pannonhalmán a bencések 100 szobás wellness-szállót nyitnak, milliárdos állami támogatásból. Az önkormányzat egy évtizede próbálkozik ezzel, nekik nem jött össze - írja az Index.

Két pap beszélget a Pannonhalmi Apátsági Major Látogatóközpontban. - Fotó: Krizsán Csaba

A tétlenség a lélek temetője,

próbálta Szent Benedeket idézni Lázár János két és fél évvel ezelőtt Pannonhalmán, még ha az azonnali visszajelzések szerint nem is sikerült tökéletesre a produkció.

A miniszter a másfél milliárdos EU-s támogatásból elkészült apátsági látogatóközpontot avatta fel, és talán maga sem gondolta, mennyire találó idézetet választott: a bencések ugyanis már akkor azon gondolkodtak, hogy a látogatóközpont csak a kezdet, 

a folytatás pedig egy szálloda lesz.

Mivel most decemberben maradt egy kis pénz a központi költségvetésben, amiből a kormány óriási pénzszórást rendezett, a Pannonhalmi Területi Egyházmegye is kapott 5,1 milliárdos fejlesztési támogatást. 

Ebből most elindulhat a munka. Még nem tudni, pontosan mennyiből épül majd a beruházás, a szervezés jelenleg is zajlik, de információink szerint a bencések már kiadták a feladatot a tervek véglegesítésére, és a napokban véget ért Utazás2017 kiállításra elkészült anyagban is hírt adtak a százszobás, "négy csillag superior" kategóriájú, spa-részleget is magába foglaló modern beruházásról.

Azt írták, "turisztikai fejlesztéseink ékköve lesz a városközpontban található Apátsági Múzeum és Galéria épületegyüttesének továbbépítése. A 350 éves épület ultramodern folytatásaként négy csillag superior kategóriájú, 100 szobás szállodát tervezünk építeni. Apátsági hotelünk egy nemzetközi szállodalánc tagjaként az üzleti vendégkör mellett reményeink szerint szabadidős vendégeinket is kiszolgálja majd. 

A hagyományos gyógynövénykultúránkra és a Kneipp-módszerre épülő, wellnessrésszel bővített szállodánk várhatóan 2019 második felében fogadja első vendégeit.

Úgy tudjuk, az üzemeltetést egy profi szállodalánc csinálja majd, erről még folynak a tárgyalások.

Az önkormányzat évek óta próbál szállodát építtetni - átvitt értelemben és szó szerint is - a termálvízre a városban, és más beruházásokra is igyekszik pénzt szerezni, de eddig nem jártak nagyon sikerrel. A Kisalföld egy 2008-as cikke szerint az Aquaprofit nevű fejlesztő-tanácsadó cég "többszöri helyszíni szemle, tárgyalás és egyeztetés után arra az álláspontra jutott, hogy bár az ország eléggé telített termálfürdőkkel, azonban Pannonhalma annyira kedvező adottságokkal bír, hogy igenis létjogosultsága van ezen a kitűnő turisztikai adottságokkal rendelkező helyen egy termálfürdőnek".

A város el is készítette a Pannonhalma Termálprojekt Megvalósíthatósági Tanulmányt, és beruházókkal is tárgyalt. A Ramada Resort névre keresztelt projekt - bár az önkormányzat honlapján fenn van még - gyakorlatilag bedőlt. Az Origo egy júniusi cikke szerint a cég évekkel ezelőtt hiába pályázott uniós forrásra, parkolópályára tették őket, a történet pedig mára odáig fajult, hogy a résztvevők egymással pereskednek. 

Bagó Ferenc független polgármester az Indexnek most azt mondta, örül a bencések szállodájának, mert "turisztikailag együtt dolgoznak", bíznak benne, hogy emeli a város tekintélyét, és "előbb-utóbb az iparűzési adóval és a turisztikához kapcsolódó egyéb bevételekkel a város is jól jár majd".

A polgármester azt is mondta, hogy közben a város is folyamatosan próbálkozik különböző turisztikai pályázatokkal.

Várjuk a csodát

- fogalmazott. Remélik, kapnak majd pénzt arra, hogy a volt téesz-iroda épületét megvegyék és kultúrotthonná alakítsák, egy másik helyszínén pedig interaktív kiállítást csináljanak a magyar várakról. Ami most biztos Pannonhalma önkormányzatának, az az, hogy tanuszodát építhetnek állami támogatással. 

A kormány 2014-es közlése szerint a pannonhalmi bencés közösség 2007 és 2013 között összesen mintegy 5 milliárd forintot nyert el uniós és magyar kormányzati forrásból.

Néhány hónappal ezelőtt a Szeged–Csanádi Egyházmegyéről derült ki, hogy menő beruházásba fog: a dóm aljában nyitnak felső kategóriás éttermet.

 

index.hu