A választási térkép csodái az USA-ban
A demokraták a november 2-i virginiai kormányzóválasztáson elszenvedett vereségük miatt attól tartanak, hogy alulmaradnak a 2022-es parlamenti választásokon is.
Forrás: magyardiplo.hu
Félelmüket csak fokozza a választókerületek nemrégiben történt újrarajzolása. Ez biztosan a republikánusokat segíti majd, még akkor is, ha a jövő évi választásokon a szavazatok tekintetében még mindig kisebbségben maradnak.
Az Egyesült Államokban tízévente, a népszámlálások alkalmával mindig újrarajzolják a választási térképet, hogy az alkalmazkodjon az új demográfiai helyzethez. Ez technikai, szinte számtani feladatnak tűnik: egyazon közigazgatási egységen belül minden választási körzetben nagyjából (plusz-mínusz 5%) ugyanannyian kell ott éljenek.
Persze a gyakorlatban egyértelműen politikai beavatkozásról van szó. A különböző államokban a hatalmon lévők döntése alapján alakítják ki a választókerületeket, úgy hogy az elősegítse a győzelmüket azáltal, hogy ezt vagy azt a demográfiai csoportot koncentrálják vagy hígítják. A republikánusok például különösen kedvelik a túlnyomórészt fehér körzeteket. Így Texasban a fehér lakosság aránya 2000 és 2010 között 52%-ról 45%-ra csökkent. Mégis 2012-ben, a, a választókörzetek alakítgatásának (gerrymandering) köszönhetően a körzetek 70 százalékában fehér többség volt. [1]
A 2020-as népszámlálást követő új körzetesítés nem tért el a hagyományoktól. Így bár 2010 és 2020 között Texasban a népességnövekedés 95%-át a faji kisebbségek hozták, az október 25-én elfogadott új térkép miatt növekvő súlyuk nem fog tükröződni a választásokon.[2] Észak-Karolinában a 14 új kongresszusi körzetből 10-ben garantáltan a republikánusokat választják majd meg, pedig a legutóbbi elnökválasztáson a demokraták (48,6%) és a republikánusok (49,9%) között kiegyensúlyozott volt az arány.
A városközpontok lakossága a valósnál kisebb súllyal szerepel
További problémát jelent a jogalkotók számára a bebörtönzöttek számbavétele. Az Egyesült Államok alkotmánya szerint az „egy személy, egy szavazat” elv alapján minden embernek egyenlő képviseletre van joga. Hol kell tehát számba venni a foglyokat? A börtön körzetében? Vagy az előző lakcímen? A népszámlálási hivatal általában „a szokásos tartózkodási helyet” veszi figyelembe, amelyet úgy határoznak meg, mint azt a helyet, ahol egy ember alszik és eszik. Így 1790 óta a rabokat a börtön címén veszik számba. Ez a majdnem két évszázados ártalmatlan gyakorlat az 1980-as években vált problémássá, amikor kialakult a tömeges bebörtönzési politika, amelynek következményeként ma több mint kétmillió embert tartanak fogva az Egyesült Államokban – ez megfelel Új-Mexikó lakosságának. Mivel a faji kisebbségek túlsúlyban vannak a börtönlakók között (a feketék bebörtönzési aránya ötszöröse a fehérekének),[3] ráadásul a börtönök általában vidéken és fehérek lakta körzetekben vannak, a rabok számbavétele stratégiai kérdéssé nőtt.
„A 2000-es népszámlálás utáni körzetesítéskor kezdtük észrevenni, hogy ez gondot okoz”, – mondja Mike Wessler, egy, a tömeges bebörtönzés ellen küzdő szervezet, a Prison Policy Initiative kommunikációs igazgatója. 2008-ban a New York Times leírta az iowai Anamosa megye helyzetét: a négy, egyenként 1400 lakosú körzetből az egyikben valójában csak 58 ember volt szabadlábon; a többiek mind rabok voltak, akiknek nem volt szavazati joguk. [4] Egy riporter megkérdezte Danny R. Youngot, a helyi képviselőt: „Ön a választóinak tekinti őket? A válasz: „Nem szavaznak, tehát nem igazán.” A gyakorlatban a rabok általában nem tartják a kapcsolatot a fogva tartási hely intézményeivel, a választott képviselőkkel, nem veszik igénybe a helyi szolgáltatásokat sem, és amint szabadulnak, túlnyomó többségük visszatér korábbi lakhelyére. Miért kell tehát ragaszkodni ehhez a számbavételhez, amely nem látszik logikusnak?
„Néhány megye csak a börtönben lévőkkel éri el azt a törvényes küszöböt, amely mellett képviselőt választhat” – mondja Brianna Remster. Kollégájával, Rory Kramerrel, a Radnor Townshipben található Villanova Egyetem szociológiaprofesszorával tanulmányozták (a hatvanhét megyéből álló) Pennsylvania választási térképét. Négy olyan vidéki körzetet azonosítottak, amelyek a börtönlakosság nélkül túl ritkán lakottak lennének ahhoz, hogy képviselőjük legyen. Ezzel szemben van négy olyan városi körzet, ahol viszont túl sokan lennének, ha ideszámolnák a területről származó bebörtönzött embereket, és ez egy új körzet létrehozásához vezetne. Mivel itt a feketék lennének többségben, így valószínűleg egy demokrata és fekete képviselőre szavaznának.[5] A rabok számbavétele a börtön megyéjében „erősebb politikai befolyáshoz juttatja a börtönök közelében élőket, mivel ha szükségük van rá, könnyebben el tudják érni a választott képviselőjüket” – mondja Brianna Remster. „Kevesebben tülekednek a meghallgatásokon” – teszi hozzá Mike Wessler. Ha egy választott tisztviselőnek húsz ember panaszát kell meghallgatnia, egy másiknak pedig százét, az még ezekben a vidéki megyékben is egyensúlytalanságokat okoz. Például a Wisconsin állam-beli Juneau megye egyik körzetének 80%-át a fogvatartottak teszik ki. Így tehát a mintegy 20%-nyi lakosságra jutó egyetlen választott tisztségviselő azt eredményezi, hogy a lakosok mechanikusan felülreprezentáltak a börtönökkel nem rendelkező szomszédos kerületek lakosaihoz képest.
Ráadásul, bár az amerikai fogvatartottak többsége eredetileg városi lakos, a börtönök többnyire vidéken vannak, vagyis a rabokat általában távol az otthonuktól tartják bebörtönözve. A fogvatartottak számbavételének ez módszere végül is odavezet, hogy a városközpontok lakossága, gyakran feketék és latinok, a valóságosnál kisebb súllyal szerepelnek, és ez megfosztja őket a politikai képviselettől és bizonyos szolgáltatásoktól.
„Az Illinois-i elítéltek hatvan százaléka Cook megyéből származik, amely Chicagót is magában foglalja, de 99 százalékukat Cook megyén kívül számolják össze” – mondja La Shawn K. Ford, az Illinois-i képviselőházba választott demokrata képviselő. Ő ezt „a demokrácia kérdésének” nevezi, míg Brianna Remster és Rory Kramer arra a következtetésre jut, hogy ez „az egyenlő képviselethez való alkotmányos jog megsértése”.
Országszerte egységes megoldás
A számítási módszerrel szembeni ellenállás egyre nő, még a börtönökkel nem rendelkező vidéki körzetekben élő republikánusok körében is, akik rossz szemmel nézik az egyenlőtlenségnek ezt a formáját. Eddig egy tucat állam (köztük New York, Kalifornia, Colorado és Nevada) és több mint 200 megye, város és körzet tett lépéseket a népszámlálási torzulás orvoslására. Az egyik megoldás az, hogy a fogvatartottakat a régi címükön tartják nyilván. Illinois államban a La Shawn K. Ford támogatásával elfogadott törvény értelmében a büntetésvégrehajtásnak 2025-től kezdődően minden évben össze kell gyűjtenie és jelentenie kell az elítéltek bebörtönzés előtti címét, hogy a választási bizottságok a saját körzetükben vegyék őket számba. „Ez egy kezdet és egy lépés a helyes irányba” – mondja a politikus. A legegyszerűbb persze az lenne, ha átalakítanánk a népszámlálási szabályokat. „Ha a Népszámlálási Hivatal megváltoztatja a börtönben ülők számbavételének módját, a probléma országszerte egységesen megoldódik” – mondja Mike Wessler.
Már a kormányzat is felfigyelt a problémára. A 2020-as népszámlálás előkészítése során több tízezer véleményt gyűjtött össze, amelyek közül szinte mindegyik (77 887-ből 77 863) amellett érvelt, hogy a fogvatartottak lakóhelyeként a bebörtönzés előtti utolsó lakcímet vegyék figyelembe.[6] Azzal az indokkal azonban, hogy „ez nem lenne összhangban a »szokásos tartózkodási hely« fogalmával”, és hogy „a körzetek újrarajzolása minden egyes állam saját hatáskörbe tartozik”, a kormányzat végül elállt a változtatástól. Így egyszerűen csak új adatokat fognak szolgáltatni a választási bizottságoknak, amelyek aztán tetszésük szerint járhatnak el.
2010-ben még csak két állam hozott intézkedéseket a fogvatartottak nyilvántartásba vételének megoldására. Most már hatszor ennyi állam tett lépéseket ez irányba. Ez a fejlemény optimizmusra ad okot az aktivistáknak, a kutatóknak és a tisztségviselőknek, hogy a probléma megoldódik a következő, a 2030-as népszámlálás előtt.
A szerző újságíró.
Fordította: Morva Judit / magyardiplo.hu
