A Brexit népszavazás környékén jelent meg az alábbi cikk, ami akkor nem jelent meg magyarul. Pedig nagyon tanulságos és figyelemreméltó írás egy brit történésztől, Tobias Stone-tól, aki a jelenlegi világpolitikai történéseket párhuzamba állítja a történelem során világháborúhoz vezető eseményekkel. Fontos, mert nagyon közel kerültünk most a legújabb Ferdinánd főherceg pillanatunkhoz.

Úgy tűnik, újra egy olyan ostoba időszak kezdetén állunk, amit az emberiség szabályos időközönként önmagára mér.

Amit itt felvázolok, csak az én történelmi adatokon alapuló véleményem, és azzal a szándékkal osztom meg, hogy vitát ébresszen, és egy szélesebb körű párbeszéd részévé váljon.

Végzettségem szerint régész, történész és antropológus vagyok. Ez arra sarkall, hogy nagy történelmi mintázatokban gondolkodjak.

Úgy látom, a legtöbb ember által belátható történelmi perspektíva legfeljebb annyi, amennyit a szülők és nagyszülők elmesélnek, nagyjából kb 50-100 év. Ahhoz, hogy ennél többet átlássunk, olvasnunk kell, megérteni az olvasottakat, és képessé válni arra, hogy lefejtsük róla mindazt a propagandát, ami elkerülhetetlenül rátelepszik minden történet elbeszélésére. Az egyetemen megbuktam volna, ha nem lettem volna képes összevetni egy elmélet kettő, de inkább három, egymásnak ellent mondó nézőpontból történő tárgyalását. Egyetlen verziót szentírásnak elfogadni alapjaiban mond ellent a Brit Akadémia fő módszertanát képező összehasonlító elemzésnek. (Más rendszerekről természetesen nem tudok biztosat állítani, bár elég valószínű, hogy nem mind hasonlóak ehhez.)

Megnövelve a látószöget szembeszökő az a tény, hogy mi emberek hajlamosak vagyunk olyan teljes összeomlást jelentő korszakokba belecsúszni, melyeket többnyire saját magunk állítunk elő.

[Ez a praktikus kis lista összefoglalja az összes háborút a történelem folyamán.] A háború valójában társadalmi norma az emberek számára, de időről-időre valami jóval nagyobb horderejű dolog is közbejön. Engem sokáig foglalkoztatott a Fekete Halál, ami jóformán elpusztította Európát. Bocaccio Dekameronjának elején láthatjuk, milyen volt Firenze a pestis szorításában. Ez annyira minden elképzelést felülmúló volt, akár később Somme, Hiroshima vagy a holokauszt. Azt gondolom, hogy lehetetlenség beleképzelni magunkat az akkori viszonyokba. Azoknak, akik a pestisjárvány kellős közepén találták magukat, ez maga lehetett a világvége.

Ám az emberek meghatározó tulajdonsága az alkalmazkodási képesség. Számunkra magától értetődő, hogy túléltük a pestist, azoknak az embereknek viszont, akik akkor éltek, elképzelhetetlen lehetett, hogy az akkori társadalmi berendezkedés tovább éljen. Sok szempontból és hosszú távon a Fekete Halál pozitív hatást fejtett ki. Itt olvasható egy jó összefoglalás:

A betegség minden korosztályból a legtörékenyebbeket célozta meg, és rendkívül rövid időszak alatt százezreket meg is ölt, így erőteljes természetes szelekciót vitt végbe, megsemmisítette a leggyengébbeket minden társadalmi rétegben Európa-szerte.

… Szignifikánsan változtatta meg a társadalmi összetételt jó néhány régióban. A tragikus népességfogyás munkaerőhiányt okozott, a munkaerőhiány pedig emelkedő fizetéseket. A termékek ára leesett.

Következésképpen az életkörülmények javultak, az emberek például elkezdtek több és jobb minőségű élelmiszert fogyasztani.

Ezzel együtt azok számára, akik túlélték a pestist, illetve a világháborúk, a szovjet éhínség, és a holokauszt idején éltek, felfoghatatlannak tűnhetett, hogy az emberiség ezekből talpra tudott állni. A Római Birodalom bukása, az angol polgárháború … hosszú a lista. Mind hatalmas rombolás, melyekből az emberiség újraéledt és továbblépett, gyakorta jobb formában mint azelőtt.

Rövid távon az emberek gyakorta azt gondolják, hogy minden rendben, aztán a dolgok hirtelen elszabadulnak, és annyira megállíthatatlanná válnak, hogy súlyos romlást hozunk magunkra. Azok számára, akik akkor éppen ebben élnek, mindez átláthatatlan és érthetetlen. Később a történészek szeme előtt összeáll és tisztán látszik, hogyan vezetett egyik dolog a másikhoz. A Somme-i csata centenáriumán nagyon megrázott az a felismerés, hogy ez közvetlen következménye volt egy osztrák főherceg meggyilkolásának Boszniában. Nagyon kétlem, hogy akkoriban bárki is felmérte volna, hogyan vezet majd egy európai királyi családtag megölése 17 millió ember halálához.

Véleményem szerint ez egy körforgás.

Újra és újra megtörténik, de miután a legtöbb embernek csak 50-100 évnyi történelmi rálátása van, nem látják az ismétlődést. Amikor az első világháborúhoz vezető események kibontakoztak, akadt néhány ragyogó elme, aki kongatni kezdte a vészharangot arról, hogy a szövetségek és szembenállások hálózata Európában háborúhoz vezethet, de senki nem figyelt rájuk, mondván, hogy csupán hisztériás, őrült vagy ostoba alakok, ahogy az mindig történik. Éppen úgy, ahogy ma is ignorálják azokat, akik aggódnak Putyin, a Brexit, vagy Trump miatt.

Aztán a háború után, ami azért tört ki, hogy véget vessen minden háborúnak, eljött a következő. És ez megint csak csak előre látható volt történész szemmel. Lovald csak bele az embereket abba az érzésbe, hogy elveszítették az országuk és sorsuk fölötti ellenőrzést, és az emberek bűnbakokat fognak keresni. Ilyenkor pedig jöhet egy karizmatikus vezető, aki felerősíti a népszerű hangulatot és bűnbakokat jelöl ki. Árnyalatlan retorikát használ, felkorbácsolja a haragot és a gyűlöletet. Hamarosan olyan tömegbázisa lesz, aminek a tetteit nem az értelem vezérli többé, és az egész megállíthatatlanná válik.

Ilyen volt Hitler, Mussolini, Sztálin, Putyin, Mugabe és sokan mások. Mugabe egy jó példa: Ő a nacionalista dühöt és gyűlöletet a fehér földtulajdonos kisebbség ellen fordította, azok ellen, akik tudták, hogyan kell farmokat vezetni, és elkobozta a földjeiket azért, hogy egy hatalmas populista megmozdulásban kiossza az emberek közt. Ez ugyan nem bontakoztatta ki a mezőgazdaságot, viszont az embereket éhező földtulajdonosokká tette.

Vagy nézzük a Szovjetunió és a kínai kommunisták által okozott éhínségeket a múlt században, amibe kb 20-40 millió ember halt bele. Érthetetlennek tűnik, hogy az emberek folyton olyan helyzeteket teremtenek, amiben tízmilliók halnak meg a semmiért. Mégis újra meg újra megtesszük.

Ilyenkor az emberek nem jönnek rá, hogy éppen az összeomláshoz vezető útra lépnek.

Azt hiszik, igazuk van, őket élteti a dühös csőcselék, ellenfeleiket pedig kigúnyolja. Ez ugyanaz a körforgás, amit láthattunk a Versailles-i szerződéstől kezdve, Hitler felemelkedésén át a második világháborúig, és úgy tűnik most újra megismétlődik. De akárcsak bármikor eddig, az emberek most sem látják, mert:

1. Csak a jelent látják, a múltat, vagy a jövőt nem;
2. Csak azt nézik, ami most zajlik körülöttük, az események globális összefüggéseit nem;
3. Az emberek többsége nem olvas, nem gondolkozik, nem teszi ki a nézeteit vitának, és nem is hallgat meg ellenkező véleményt.

Trump most Amerikában teszi ezt. Olvassátok el [ezt a ragyogó, hosszú esszét a New York Magazine-ban], ami bemutatja, hogy már Platón is pontosan leírta, és most szó szerint az történik, amit megjósolt. Trump azt mondja, naggyá teszi újra Amerikát, miközben Amerika igazság szerint és minden értelmes statisztikát figyelembe véve bőven elég nagy most is. Haragot és indulatot szít, és ugyanazt a retorikát használja, mint az elődei közül sokan. Ez karizmatikus, önimádó alak, aki azzal eteti a népet, hogy egyre erősebbé teszi, miközben megteremti saját személyi kultuszát. Elítélhetjük persze azt a társadalmat, politikusokat és a médiát, ami olyan Amerikát teremtett, amelyik készen állt Trump eljövetelére, ám a történelem azt mutatja, hogy körülbelül ugyanaz zajlik le mindig, ahányszor egy hozzá hasonló valaki hatalomra jut.

A még tágabb képet nézve, Oroszország szintén diktatúra, egy olyan karizmatikus vezetővel az élén, aki félelmet és indulatokat használ arra, hogy kultuszt építsen maga körül. Törökországban ugyanez zajlik. Magyarország, Lengyelország, Szlovákia is ebbe az irányba tartanak, és egész Európában újabb és újabb Trumpok és Putyinok várnak az oldalvonal mellett, alapvetően Putyin által támogatottan arra, hogy a népszerűség őket is a pályára sodorja.

Érdemes lenne elgondolkoznunk azon, vajon melyik lesz a mi korszakunk Ferdinánd főherceg pillanata?

Hogyan fogja egy látszólag apró esemény újból elindítani a tömeges pusztítást?

Ebben a pillanatban a Brexitet, Trumpot, Putyint egymástól elszigetelt jelenségekként látjuk. A világ nem így működik – minden dolog összefügg és hat egymásra. Vannak pro-Brexit barátaim, akik azt mondják: „Ó, hát csak nem gondolod, hogy a Brexit miatt történik mindez??” Ők ugyan nem tudatosítják, hogy igen, ez pont így van, majd utólag lesz a történészek számára teljesen világos, hogy az ilyen jelentős politikai és társadalmi változások, amilyen a Brexit is, hogyan vezetnek egyenes úton olyan eseményekhez, amelyek most látszólag nem kapcsolódnak hozzájuk. A Brexit – ami csak egy maréknyi dühös csoport harca – könnyen megihlet más gyűlölködőket, akik hasonló harcokat vívnak. Ha megerősíti őket abban, hogy megvan a lehetőségük a győzelemre, az már önmagában láncreakciót indíthat el… A nukleáris robbanást nem egyetlen atom hasadása okozza, de az első atom hasadása rengeteg másik hasadáshoz vezet, ami sokszorosan újabb atomok hasadásához vezet. A hasadó atomok exponenciális növekedése és az összeadódó energiájukból válik bomba. Pontosan így kezdődött el az első világháború, és a sors fintora, hogy ezzel fejeződött be a második.

Itt egy példa arra, hogy hogyan vezethet a Brexit nukleáris háborúhoz:

A Brexit példája felbátorítja Olaszországot vagy Franciaországot, hogy hasonló referendumot tartson. Le Pen választást nyer Franciaországban. Európa már csak egy csonka Unió. Az EU minden csúnya hibája ellenére hosszabb ideig akadályozta meg háború kitörését Európában, mint valaha. Az EU egyúttal az egyik legnagyobb erő, ami ellensúlyozza Putyin katonai ambícióit. Az EU Oroszországgal szembeni szankcióit valóban megérezte az orosz gazdaság és ez segített visszafogni Oroszország támadásait Ukrajna ellen (többek közt ez az oka annak, hogy a rosszfiúk mindig egy gyengébb EU-t szeretnének). Trump megnyeri a választásokat Amerikában. Trump elszigetelődéspárti lesz, ami gyengíti a NATO-t. Már nyilatkozott is róla, hogy nem díjazza a NATO állásfoglalását a Baltikum elleni orosz támadásokban.

Egy feldarabolt EU-val, egy meggyengült NATO-val a háttérben, és egy folyamatban lévő gazdasági és társadalmi válsággal Oroszországban, Putyinnak szüksége lesz újabb külföldi figyelemelterelésre, ami felé a nép figyelmét elterelheti. Támogatni kezdi a szélsőjobboldali EU-ellenes aktivistákat Lettországban, akik aztán okot szolgáltatnak a lettországi oroszok felkelésére az ország keleti szélén (ami az EU határa Oroszországgal). Oroszország „békefenntartó erőket” és „segélyszállítmányokat” küld oda, ahogyan azt már Grúziában és Ukrajnában is megtette. Magához csatolja Kelet-Lettországot, ahogyan azt már Kelet-Ukrajnában is láthattuk. (Krím is hasonló népességszámmal rendelkezik, mint Lettország jut eszembe).

Egy megosztott Európa, Franciaország, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és mások, akik Oroszország-pártiak, és Putyin által támogatottak, felülbírálhatják a szankciókra való felhívásokat és a katonai választ. A NATO túl lassú hogy lépjen, Trump nem akarja hogy Amerika belefolyjon, és Európa legnagyobb része közömbös vagy meggátol bármilyen válaszlépést. Oroszország, miután nem lát számottevő ellenállást, megszállja Lettországot, majd Kelet-Észtországot és Litvániát is. A Balti országok visszavágásként háborút üzennek Oroszországnak, mert a lerohanás után nincs már más választásuk. Európa fele velük van, néhány ország semleges marad, néhány Oroszország pártjára áll.

Hol fog állni ebben Törökország? Hogyan reagál az ISIS egy európai háborúra? Ki használ nukleáris fegyvert először?

És ez csak egyetlen Ferdinánd főherceg forgatókönyv. A lehetséges forgatókönyvek száma a sok bizonytalan részletnek köszönhetően végtelen. Természetesen közülük jó néhánynak az a vége, hogy nem történik semmi. De ha a történelmi mintázatokat nézzük, készen állunk egy újabb összeomlásra, és a történelmi jeleket figyelve, éppen nekifutunk egynek. Ez olyan módon fog bekövetkezni, amit nem látunk közeledni és olyan hirtelen kerül ki az ellenőrzésünk alól, hogy nem tudjuk megállítani. Lesznek majd történészek, akik visszatekintenek, és teljesen egyértelműnek fogják látni, és csodálkoznak majd azon, hogyan lehettünk mind ennyire naivak.

Hogyan tudtam én egy kedves kis kávézóban üldögélni Londonban, ezt írva, ahelyett, hogy ordítva futottam volna világgá? Hogyan tudták ezt az emberek elolvasni, és gúnyos vagy elutasító kommenteket írni arról, hogy a maradáspártiak abbahagyhatnák a nyavalygást, és nem kéne mindenért a Brexitet okolni? Mások elolvassák ezt, és gúnyosan mosolyognak azon a kijelentésemen, hogy Amerika remek formában van, hogy Trump egy lehetséges következő Hitler [és igen, Godwin törvénye]. Ám ha összehasonlítom, egy ugyanolyan nárcisztikus, karizmatikus vezetőt látok, aki a gyűlölet lángjait fújja szerteszét addig, ameddig a dolgok ellenőrizhetetlenné nem válnak). Könnyű a pesszimista jóslatoknak ellentmondó következtetésekre jutni, de sajnos ezek a történelem valódi súlyának ismeretén alapulnak. Trump úgy győzött a többi republikánus ellen a nyilvános vitákban, hogy az érveiket lepattintotta, kigúnyolta vagy lekicsinyelte, és figyelmen kívül hagyta őket. Így persze könnyű, de semmiképpen nem helyes.

Figyelmen kívül hagyni és csúfolni a szakértőket, amit az emberek a Brexit kapcsán tettek, ami Trump kampánya, semmiben sem különbözik attól, amikor rá se rántunk az orvos tanácsára, aki szól, hogy ideje lenne abbahagyni a dohányzást, utána pedig rájönni, hogy gyógyíthatatlan rákot kaptunk. Egy apró dolog megállíthatatlan romboláshoz vezethet, ami elkerülhető lett volna egy kis odafigyeléssel és gondolkodással. De az emberek dohányoznak és belehalnak.

Ilyen az ember.

Egyszóval attól tartok, az egész elkerülhetetlen. Nem tudom, hogy végül mi történik majd, de az biztos, hogy most súlyos időszaknak nézünk elébe. Nagyon kellemetlen lesz mindazoknak, akik átélik, de még az is kiderülhet, hogy valami elképzelhetetlenül pokoli lesz. Az emberek persze kimásznak majd a túlsó parton, helyrejönnek és továbblépnek. Az emberi faj megújul, megváltozik, talán fejlődik is. De azoknak, akik most a rövidebbet húzzák, a török tanárok ezreinek, akiket most elbocsájtottak, a török újságíróknak és jogászoknak, akik most börtönben ülnek az orosz disszidenseknek a gulágokon, azoknak, akik terrorakciókban megsebesülve francia kórházakban fekszenek, azoknak, akiket ez elnyel és megsemmisít, azoknak ez lesz most a Somme-i csata.

Mit tudunk tenni? Újra visszatekintve a múltra, valószínűleg nem sokat.

A liberális értelmiségiek mindig kisebbségben vannak. [Lásd Clay Shirky Twitter Stormját a témában.] Azok az emberek, akik nyitott társadalmakat szeretnének, ahol az emberek kedvesen bánnak egymással, nem rasszisták, nem háborúznak, jobban szeretnek élni, azok számára a vége általában az, hogy elveszítik a harcot. Miután nem harcolnak mocskos módszerekkel, kevésbé erőszakosak és szörnyen tehetségtelenek abban, hogy vonzóvá tegyék magukat szélesebb tömegek számára, ők kötnek ki a börtönökben, haláltáborokban, sírokban.

Nekünk pedig vigyáznunk kéne arra, hogy ne hagyjuk megosztani magunkat, hogy ne vesszünk el meddő vitákban, és ne ugyanolyan düh- és gyűlöletvezérelt érvekkel vágjunk vissza, mint amilyenek a mai népszerű jelszavak. Meg kell tanulnunk jól használni a közösségi médiát.

Egészen másféle félelmet kell inkább ébresztenünk: a félelmet egy újabb világháborútól, amikor még csak épphogy sikerült az előzőt kiheverni.

El kell kerülnünk, hogy a saját visszhangunkat hallgassuk. A Trump és Putyin-hívők nem olvassák a Guardiant, úgyhogy oda írni, csak arra jó, hogy a barátainkat megerősítsük a véleményükben. Olyan utat kell találnunk, ami összeköti a mi kis zárt csoportjainkat más zárt csoportokkal, és meg kell próbálnunk áthidalni az egyre szélesedő társadalmi szakadékot.
(Persze az is lehet, hogy ezt az egészet csak azért írom, hogy úgy emlékezzenek majd rám, hogy én megmondtam előre.)”

lemon.hu