h i r d e t é s

A tengerszint emelkedése akár el is tüntetheti a Föld színéről Hamburgot és New Yorkot

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

A tengerszint emelkedése akár el is tüntetheti a Föld színéről Hamburgot és New Yorkot

2020. november 19. - 07:25

A valaha mért legmelegebb október volt Európában. A hőmérséklet 1,6 Celsius fokkal emelkedett az 1981 és 2010 között mért átlag fölé.

Forrás: Euronews

Melegebb volt, Nyugat-Európában pedig esősebb és nagyon viharos. Az Alex nevű vihar végigsöpört a régión, emberéleteket követelve, pusztulást és áradásokat hozva magával.

Ezt tükrözik is az adatok: a kékkel jelölt területeken több eső esett a szokásosnál októberben.

Ha megnézzük a talajnedvességet, ott is azt láthatjuk, hogy a kék területek nedvesebbek az átlagnál. Ugyanakkor a Kaukázusban, Ukrajnában és Nyugat-Oroszországban a szokásosnál szárazabb volt az időjárás a múlt hónapban.

Október másik nagy híre a sarkvidéki jég rekordalacsony kiterjedése. A pirossal jelölt területeken valójában jégnek kéne kialakulnia ebben az évszakban, de nincs ott semmi. Egy vonal mutatja, amit északkeleti átjáróként ismernek – ez elméletben egy hajózási út Ázsia és Európa között. Az utóbbi négy hónapban teljesen jégmentes volt.

A jég eltűnőfélben van a Sarkvidék egyes részeiről, és az Antarktiszon, valamint Grönlandon is olvad. Fontos észben tartani, hogy az Északi-sarkon olvadó jég nem emeli meg a tengerszintet, mert a jég itt eleve a Jeges-tengeren lebeg. A szárazföldön elolvadó jég azonban megemeli a tengerszintet.

Ez a jelenség egyre gyorsul, amely felveti a kérdést, vajon az Északi-sark és Grönland hogyan fog reagálni a bolygó felmelegedésére. Riporterünk, Jeremy Wilks több szakértővel is beszélt, hogy többet tudjunk meg erről- kezdjük Németországban!

Potsdamban Anders Levermann azt szimulálja, hogyan fog megemelkedni a tengerek szintje az Antarktisz jegének olvadásától. Előrejelzései azt mutatják, hogy a már folyamatban lévő globális felmelegedés 1 Celsius fokos szintje idővel két és fél méterrel fogja megemelni a tengerek szintjét – több száz év múlva. A felmelegedés fokozódásával az Antarktisz teljesen megváltozik:

"Az első dolog, ami az Antarktiszon fog történni, és ami valójában máris történik, hogy a Nyugat-Antarktiszon a jég elkezd olvadni, és instabillá válik" - magyarázza a folyamatot Anders Levermann, a Potsdami Klímakutató Intézet tudósa. "A következő dolog, ami akkor következik be, ha a felmelegedés eléri a két-három fokos szintet, hogy a kelet-antarktiszi Wilkes-medencében kezd olvadni a jég, és ez is instabilllá válik."

A tudósok aggódnak amiatt, hogy az Antarktisz hatalmas Thwaites-gleccsere hamarosan összeomlik – ezzel akár hirtelen, 60 centiméternyi tengerszint-emelkedést is okozhat. A Brit Antarktiszi Kutatóprogram nemrégiben fedezte fel, hogy a melegebb tengervíz megolvasztja a gleccser jegét, ahogyan az eléri az óceánt.

"A meleg víz a tengeren lebegő szelfjég alá hatol, és megolvasztja azt" - magyarázza Robert Larter, tengeri geofizikus, a British Antarktiszi Kutatóprogram munkatársa. "Ez pedig nagyon fontos, hiszen ez a lebegő szelfjég akadályozza meg a belső jég áramlását. Ha ez elveszíti a teljességét, akkor a belső jég áramlása felgyorsul. Szóval több jég kerül a tengerbe."

Grönlandon a jégpajzsok peremeinek leszakadása (szakmai nyelven jégborjadzás) és a felszíni olvadás felgyorsult az utóbbi 20 évben. A változásokért az időjárás fordulatai okolhatók Dr. Ruth Mottram szerint, aki a Dán Meteorológiai Intézet klímatudósa.

"Télen sokat esik a hó, ami teljesen normális Grönlandon. Vannak évek, amikor sok hó esik, máskor pedig kevesebb. Szóval nagy a változékonyság. De azt is látjuk, hogy több az eső. Habár azonos mennyiségű a csapadék, ebből több az eső, mint a hó. Szóval sok különböző folyamat zajlik."

Az utóbbi öt évben a tengerek szintje több mint 5 milliméterrel emelkedett évente, ennek üteme pedig gyorsul, ahogyan a szén-dioxid-kibocsátás folytatódik.

Levermann professzor előrejelzése sötét képet fest: "Ha minden ugyanígy megy tovább, akkor a század végére négy fokkal lesz melegebb, ez pedig hosszú távon több mint tíz méterrel emeli meg globálisan a tengerszintet. Ez pedig azt jelenti, hogy el kell hagynunk az olyan tengerparti városokat, mint New York, New Orleans, Rotterdam és Hamburg" (Euronews)