h i r d e t é s

A Telenor állami résztulajdonba kerülhet napokon belül

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Telenor állami résztulajdonba kerülhet napokon belül

2019. szeptember 20. - 10:05

Hamarosan bejelenthetik, hogy új tulajdonos száll be a Telenor Magyarországba a jelenlegi cseh PPF befektetői csoport mellé. - írja a napi.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Mauritz Antin

A 25 százalékos belépő egy magyar állami cég lehet, az érkezésével pedig névváltás is megvalósulhat.

Még júliusban szellőztette meg a Népszava azt az iparági értesülést, hogy az Antenna Hungária Zrt.-n keresztül szerezne 25 százalékos részesedést a Telenor Magyarország Zrt.-ben a magyar állam. Akkor a lap azt írta, hogy Orbán Viktor kormányfő szeretné, ha még idén létrejönne az akvizíció.

A HWSW információi szerint pedig erre a napokban sor kerülhet, de legkésőbb pár héten belül hivatalosan is bejelenthetik, hogy az állami távközlési cég részesedést szerez a mobilszolgáltatóban. A Telenornak így másfél-két éven belül lenne egy újabb változás a tulajdoni szerkezetében: a korábbi norvég anyavállalat 2,8 milliárd euróért adta el kelet-közép-európai leányvállalatait a PPF-csoportnak még tavaly márciusban.

Most az informatikai szakportál szerint mivel az új tulajdonos kisebbségi részesedést szerez a részvénytársaságban, ezért a korábbi aggályok dacára biztosítottnak látszik, hogy a cég továbbra is piaci alapokon működik majd, az állam pedig szimplán pénzügyi befektetésként kezeli az ügyletet.

Viszont a megjelenése a mobilszolgáltatónál tőkeinjekciót is jelenthet, amely jól jön, a közelgő 5G-s frekvenciapályázatok előtt, mert így nagyobb licitálóképesség lesz mögöttük, mint a két rivális, a Vodafone és a Magyar Telekom hátterében. Az Antenna Hungária egyre több megbízást kapott az államtól: a Rogán Antal vezette kabinettminisztérium 30 milliárd forintos keretösszegre szerződött velük rendezvényszervezésekre. Emellett a társaság tőketartalékában - a 2018-as évről szóló mérlegük szerint - több mint milliárd forint volt.

Sőt, az is kapóra jött, hogy a spektrumárverést lebonyolító Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) épp a napokban zárta ki a negyedikként megjelenő mobilszolgáltatót, a Digit, az eljárásból.

Így az esetleges Antenna Hungárián keresztüli bevásárlás lezárulhat a pályáztatásig, ugyanis még heteket csúszhat a tender, lévén a Digi megfellebbezte az eljárást. A tulajdonszerzés után névváltás is jöhet a társaságnál.

napi.hu