h i r d e t é s

A TEK főigazgató-helyettesét is célba vették a Pegasusszal

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A TEK főigazgató-helyettesét is célba vették a Pegasusszal

2021. október 22. - 09:42

A TEK főigazgató-helyettesét is célba vették a Pegasusszal Abban az időben, amikor távoznia kellett a terrorelhárítástól. Azt gyaníthatták róla, hogy információkat próbál szerezni a főnökéről.

Bodnár Zsolt 2012-ben - Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Bodnár Zsolt, a Terrorelhárítási Központ (TEK) korábbi főigazgató-helyettesének telefonszáma is ott van a Pegasus kémszoftver célpontjait tartalmazó listán, írja a Direkt36.

Bodnár akkoriban vált célponttá, amikor 2018 tavaszán el kellett jönnie a terrorelhárítástól. A hivatalos magyarázat szerint erre szervezeti átalakítások miatt volt szükség, de a Direkt36 forrásai szerint valójában megingott benne Hajdú János főigazgató bizalma. Azt gyanította, hogy Bodnár róla és a TEK-ről próbált belső információkat szerezni, úgyhogy belső vizsgálatot indítottak ellene, és végül eltávolították. Bodnár ennek ellenére később is kapott rendőrségi pozíciókat.

A Pegasust az NSO nevű izraeli cég gyártja, szolgáltatásait azzal reklámozza, hogy kormányzati szerveknek segít megelőzni és felderíteni a terrorizmust és a bűnözést. A szoftverrel még a titkosított üzenetekhez is hozzá lehet férni, a mikrofon és a kamera is bekapcsolható vele a távolból.

Az, hogy Bodnár telefonszáma szerepelt a célpontok között, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy meg is figyelték. Ennek bizonyításához a készüléket is vizsgálni kell, de Bodnár nem reagált a Direkt36 megkeresésére.

Ugyanakkor az elmúlt hónapokban több magyar újságíróról, az ellenzéki ezalenyeg.hu üzemeltetőjéről és Varga Zoltán, a Centrál Médiacsoport többségi tulajdonosának egy vacsorapartneréről is kiderült, hogy megfigyelték a Pegasusszal. A potenciálisan megfigyelt célpontok listáján szerepelt maga Varga is, ahogy például Chikán Attila egykori miniszter, Simicska Lajos fia, vagy Aszódi Attila volt államtitkár.

Több jel utal arra, hogy a szoftvert a magyar állam vetette be. Az izraeli gyártócég, az NSO azt kommunikálja, hogy csakis állami szervekkel üzletel. Egy már leszerelt magyar titkosszolga és az NSO egyik volt alkalmazottja is megerősítette a botrányt feltáró nemzetközi újságírócsapatnak, hogy Magyarország megvásárolta és 2018-tól be is vetette a Pegasust.

Szijjártó Péter korábban azt mondta, hogy „a vélelmezett adatgyűjtésről" semmilyen tudomással nem rendelkezik, Varga Judit a jogállamiságra hivatkozott, és Pintér Sándorra mutogatott mint illetékesre, aki egyszer azt nyilatkozta, hogy nem állítja, hogy a magyar állam hatóságai nem használták az izraeli kémszoftvert.

Szeptemberben az ellenzéknek sikerült összehívnia a nemzetbiztonsági bizottság ülését az ügyben, de 2050-ig titkosították az elhangzottakat. (444.hu)