h i r d e t é s

A tatabányai önkormányzat nem veszi kezelésbe az épülő sportcsarnokot

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A tatabányai önkormányzat nem veszi kezelésbe az épülő sportcsarnokot

2021. július 23. - 13:05

A tatabányai közgyűlés nem veszi vagyonkezelésbe az épülő 6000 fős sportcsarnokot, mert nem tudja kigazdálkodni a létesítmény évi egy milliárd forintos fenntartási költségét - erről döntött csütörtök esti ülésén a képviselő-testület.

Az épülő sportcsarnok látványterve - Forrás: magyarepitok.hu

A közgyűlés 17 igen és egy tartózkodás mellett úgy határozott, hogy két lezárt pénzügyi év tapasztalatainak ismeretében tárgyaljanak újra a kérdésről, mivel a rendezvények szervezésében lévő bizonytalanságok miatt nem akarják vállalni a csarnok üzemeltetését.

Szücsné Posztovics Ilona (Összefogás Tatabányáért) polgármester előterjesztése szerint a beruházó BMSK Zrt. szakértőinek tanulmánya mintegy 250 millió forintra becsülte a dologi kiadásokat, a bérek költsége pedig eléri a 100 millió forintot.

Az önkormányzatnak ezen felül visszapótlási kötelezettségként a létesítmény értékének két százalékát évente félre kellene tennie a későbbi felújításokra, ez 300 és 500 millió forint közötti összeget jelentene.

A kormány a Modern Városok programban kötött megállapodást az önkormányzattal egy 6 ezer fős multifunkcionális sportcsarnok felépítésére, melyet felhasználnának a 2022-es kézilabda Európa-bajnokság helyszíneként. A létesítményre eddig 23 milliárd forintot fordítottak és 3,2 milliárd forintért korszerűsítik a stadionhoz vezető úthálózatot. (MTI)