h i r d e t é s

A szállodaszövetség szerint korlátozni kellene a közösségi szálláshely-szolgáltatásban kiadható napok és lakások számát

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A szállodaszövetség szerint korlátozni kellene a közösségi szálláshely-szolgáltatásban kiadható napok és lakások számát

2021. szeptember 13. - 11:31

A közösségi szálláshely-szolgáltatás kerületi vagy akár fővárosi önkormányzati szabályozását sürgeti a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ); a kiadható napok számának korlátozását szeretnék elérni, amellett, hogy szerintük magánszemélyeknél 3 lakásban kellene maximálni a kiadható lakások számát.

Forrás: ArtStation

 Az MSZÉSZ MTI-nek küldött hétfői közleményében hangsúlyozza, hogy rendelet tavalyi módosítása önkormányzati szinten lehetővé tette a kiadható napok számának korlátozását, de szerintük nem ez az egyetlen megoldás az egyensúlyhelyzet megteremtésére mind a lakóközösségekkel, mind a piac többi szereplőjével. A szövetség a rendeletmódosítás után munkacsoportot hozott létre a több éves elemzések összefoglalására, a legfrissebb nemzetközi jó példák felkutatására.
   

A munkacsoport vezetője, Kollin Gergely a közleményben hangsúlyozta: a nagyközönség által csak "airbnb"-ként ismert szálláshelytípusra szükség van Budapesten, főleg a nyári, hátizsákos turistákkal teli időszakban. Viszont az országimázs, az egyenlő versenyféltételek, a helyi lakosok védelme érdekében fontos az önkormányzatok felelősségteljes döntése, a megfelelő szabályozási környezet kialakítása - tette hozzá.
   

Szeretnék elérni, hogy dolgozzanak ki informatikai megoldást a turisztikai ügynökséggel, ami lehetővé teszi, hogy kizárólag érvényes NTAK regisztrációs számmal lehessen regisztrálni az online közvetítő platformokon, valamint egy regisztrációs számmal csak egy egységet lehessen hirdetni. Zárják ki a rendszerből a több lakás egy néven történő értékesítését - írták.Mint írták, az online közvetítő általi idegenforgalmi adó (ifa) beszedésre és befizetésre van példa más európai városokban - ezzel láthatóvá válik az összes szereplő, és az adóelkerülés, működési engedély nélküli üzemeltetés ellehetetlenülne. Szerintük szükséges a több lakás kiadására / üzemeltetésre szakosodott gazdasági szervezetek (egyéb szálláshely üzemeltetők) fokozottabb, célzott ellenőrzése és szakhatósági ellenőrzése (jegyző, NAV, MTÜ, fogyasztóvédelem). Egy épületen belül korlátozni kellene a rövidtávra kiadható lakások számát.
   

Arra is kitértek, hogy egy területen, városrészen belül is korlátozni kellene a kiadható lakások számát, hasonlóan az V. és VI. kerületi szabályozáshoz. Tiltani kell bizonyos számú napnál kevesebbre a lakások kiadását, példaként említik, hogy New Yorkban, 30 napnál nem lehet rövidebb időre kiadni lakást. A járvány miatt ugyanakkor moratóriumot javasolnak 1-3 évre az új működési engedélyek kiadására. A működési engedély kiadásának feltételeit ugyanakkor szigorítani javasolják, így ahhoz kötelező, határozott idejű társasházi hozzájáruló nyilatkozatot írnának elő, bizonyos évenkénti megújítással. Az épület külső bejáratánál kötelező legyen feltüntetni NTAK regisztrációs számot a szálláshely nevével együtt, akár vizuális sztenderd kialakításával. Előírnák az engedélyhez a 24 órás elérhetőséget és a parkolóhely megváltást is. (MTI)