h i r d e t é s

A Sejk megszólal: Fejezzük be vagy nyissuk meg?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Sejk megszólal: Fejezzük be vagy nyissuk meg?

2016. június 28. - 11:13
0 komment

Az építkezés jól mutatja a gondolkodás jeleit.

Nyugaton a házak befejezettek, a falak végesek. Akkor érzi jól magát benne a tulaj, ha minden teret lezártnak tud maga körül. Keleten más a helyzet. A tradicionális épületeket nem fejezik be. Tovább építhetőek annak megfelelően, ahogy a tér engedi, vízszintesen, vagy függőlegesen. Jöhet új generáció, aki rá, vagy mellé épít. A komfort érzetet nem a befejezettség, hanem a nyitottság adja, amivel egy eseményt biztonsággal fogadni tud a lakó. Áll ez országokra, uniókra. Nagy Britannia kilépésével az agyakban szétesik egy rendszer, ami érezhetően bizonytalanságot hoz ott és itt az EU-n belül is. Ledőlt a ház egyik fala. Nincs komfort érzés. Mindez azért, mert úgy képzeltük komplettnek a rendszert, hogy ők is velünk vannak.

A gondolkodásra is ez áll. A nyugati ember mindenre okot keres, a megoldást pedig számítja, kalkulálja. Saját választ ad olyan eseményre is, mely nem tőle ered. Kategorizál, szabványosít, sémákat dolgoz ki, ami alapján elkészül fejében a rend. Ez a rend pedig sokszor borul, mert nem követi a teremtés univerzális rendjét. A keleti gondolkodásban az ember gondolata nincs befejezve. Válaszaik egy nyugati ember számára bizonytalanságot, megbízhatatlanságot, lebegést mutatnak, de ez nem az. Ahogy a ház falait, a gondolatokat is nyitva hagyják. A mondatok kezdetén ők maguk adják a választ, de a végét ráhagyják a Teremtőre, mert csak ő tudja, hogy sodor minket a sors.

Amint a Biblia emberi agy szüleménye és zárt gondolatokat közöl, a Korán nyitott. Aki a Koránt úgy fordítja, hogy konkrét jelentést ad hozzá, az nem teszi jól, hiszen minden verse befejezetlen, csupán jel, jelzés egy irányba (aya). Minden jel a sorsban, Istenben nyeri el igazi jelentését. Ezeket a jel-beteljesüléseket tanít észrevenni, helyén kezelni a Szentírás. Ez az illeszkedés, a ráhagyatkozás, a boldogulás.

A mában összeértek kultúrák és mentalitások. Sokan ott keresik érdekeltségüket, ami e különbözőségek felnagyításából számukra lecsapódhat. Ismét az egyszerű halandónak kell bölcsebbnek lenni, mint vezetőinek. Ellenállva butító kísérleteknek, döntsük le gondolkodásunknak azon falait, mely fullasztó klausztrofóbiát hoz és szellőztessük át épületeinket, ötvözzük stílusainkat, legyenek házaink, gondolataink a jövőre nyitottak, de egyben védjenek olyan sáncok, védfalak, ne adj isten végvárak bekerülésétől, melyek lőállások lehetnek akármelyikünk számára. 

dr. Abdul Rahman Mihálffy