h i r d e t é s

A rendőrök arca tabu

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

A rendőrök arca tabu

2015. október 30. - 10:29
0 komment

Hiába döntött úgy az Alkotmánybíróság 2014-ben, hogy a közéleti eseményeken a rendőri intézkedésről készült felvétel hozzájárulás nélkül is nyilvánosságra hozható, ha a közlés nem öncélú, most a Fővárosi Ítélőtábla úgy döntött, hogy NEM.

Fotó: pestisracok.hu

Az ügyben az Index pereskedik már évek óta, és tavaly már úgy tűnt, hogy nyert a józan ész és, nálunk is az lesz a gyakorlat, mint gyakorlatilag mindenhol Európában, most viszont hideg zuhany jött - írja a 444.

A FIT szerint ha a rendőr nem csak mereven áll, hanem példul érzelem fejeződik ki az ábrázatán, az már az ő legbelső lényege, ami személyiségi jogi védelemre szorul.

Ami csodálatos érvelés, lehetne mondjuk azzal továbbgondolni, hogy ha a rendőr rezzenéstelen arccal áll, az is a legbelső lényege, szóval azt sem lehet mutatni.

Az ügy nyilván folytatódni fog.

 

444.hu