h i r d e t é s

A rászorulók fele lecsúszhatott a 12 ezer forintos tűzifa támogatásról

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

A rászorulók fele lecsúszhatott a 12 ezer forintos tűzifa támogatásról

2019. január 15. - 15:04

 

A tüzifával fűtők rezsitámogatásáról szóló kormányhatározat alapján a rezsitámogatáshoz 372 120 háztartás jut hozzá.

A határozat alapján 2886 településen összesen 4 465 440 000, azaz közel 4,5 milliárd forintot osztanak szét. - ezt még 2018 novemberében, a tüzifával fűtők rezsitámogatásáról szóló kormányhatározat alapján írta az mfor.hu.

A gázzal, távhővel fűtők már korábban igénybe vehették a 12 ezer forintos támogatást, a tüzelővel fűtőknek viszont mostanáig kellett várniuk egyáltalán arra, hogy megjelenjen a jogszabály a támogatásukról.

Lényeges feltétel, hogy a támogatásból

csak azok a háztartások részesülhetnek, amelyek 2018. október 15-ig igénybejelentést tettek.

Akik időben jelezték igényüket, azoknak vállalniuk kell, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Alap ellenőrzi náluk, hogy korábban nem részesültek téli rezsicsökkentésben.  A támogatást nem lehet a tüzelő kiszállítási díjára fordítani, azt saját zsebből kell fizetni.

Az országban mintegy 800 ezer háztartás igényelhetné ezt a támogatást, de csak kevesebb mint felük jelezte határidőn belül igényét. (24.hu)


 

Kommentek

h i r d e t é s