h i r d e t é s

A Rákóczi Szövetség kárpátaljai utazási programot hirdet

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

A Rákóczi Szövetség kárpátaljai utazási programot hirdet

2018. március 02. - 06:58

Idén is meghirdeti kárpátaljai utazási programját a Rákóczi Szövetség, a szervezet magyarországi családszervezetek, tantestületek, nyugdíjas és egyházi közösség jelentkezését várja. 

 

A Rákóczi Szövetség egy korábbi uatzása - Forrás: polgarportal.hu

A szövetség által a Kárpátaljáért felelős kormánybiztossal közösen meghirdetett program célja a kárpátaljai régió idegenforgalmának fellendítése és a magyar-magyar kapcsolatokat erősítése.
A kiránduló csoportok 250 ezer forint utazási támogatásra pályázhatnak április 4-ig, a Rákóczi Szövetség honlapján (www.rakocziszovetseg.org) - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A programot 2016 tavaszán hirdette meg első alkalommal a Rákóczi Szövetség, ami sikertörténetté vált, hiszen az elmúlt két évben 200 utazó csoporttal mintegy 10 ezren jutottak el Magyarországról Kárpátaljára, ami nagyban hozzájárult a nehéz helyzetbe jutott régió idegenforgalmának fellendítéséhez. 
A Kárpátaljára utazó csoportok átlagosan két éjszakát töltenek el a régió panzióinak és falusi turizmusainak szállásain, több tízmillió forinttal támogatva így a nehéz gazdasági helyzetbe került helyi emberek megélhetését. (MTI)