h i r d e t é s

A politikusokat lemosták a pályáról

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A politikusokat lemosták a pályáról

2015. február 14. - 19:02
0 komment

A sztármenedzserek csapata nyerte a 17. Valentin-napi páros teniszversenyt, amelynek szombaton a Tabáni Tenisz Center adott otthont.

A "Szeressük egymást, gyerekek!" mottó jegyében megrendezett tornán ezúttal is a politikusok, az újságírók, a sztármenedzserek, valamint a művészek-sportolók nyolc-nyolc párosból álló válogatottja mérte össze tenisztudását.

Sebők Vilmosnak jobban megy a tenisz

A Megay Róbert vezette sztármenedzserek mindhárom ellenfelüknél jobbnak bizonyultak, és így 1999 és 2009 után harmadszor vihették haza a vándorserleget. A győztes csapatot erősítette többek között Marosi Katalin párosban korosztályos Európa-bajnok teniszező, Sebők Vilmos, az Újpest volt válogatott labdarúgója és Vajtó Lajos, a Nemzeti Lóverseny Kft. korábbi ügyvezető igazgatója. 

A második helyet az újságírók szerezték meg, akiknek csapatkapitánya a legendás rádiós műsorvezető, B. Tóth László volt. A harmadik helyen Hajas László mesterfodrász irányításával a művész-sportoló válogatott végzett, náluk a Bp. Honvéd egykori válogatott labdarúgói, Nagy Antal és Sallai Sándor, valamint a R-Go együttes vezetője, Szikora Róbert is pályára lépett.


Pintér Sándorék a negyedik helyen végeztek
Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

 Az ellenzékieket és kormánypártiakat egyaránt felvonultató politikusoknak ezúttal be kellett érniük a negyedik hellyel, pedig ebben a csapatban játszott a párosban Roland Garros-győztes Temesvári Andrea, Pintér Sándor belügyminiszter, valamint Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára is.

A rendezvény idén is karitatív jellegű volt, a szervezők a bevételből a Magyar Afrika Társaságot támogatják.

 

origo.hu