Az utolsó szó jogán
Donáth és Vásárhelyi megtagadta a miniszterelnököt,
Kopácsi Sándor sírva kért kegyelmet

"Október 25-től kezdve … gyötrően kínzott az a kérdés, hogy jutottam én idáig, hogy jutottam én egy frontra a nép demokratikus rendszer ellenségeivel, a szocializmus ellenségeivel… A magam útján járva, a párttal szemben, a párt nélkül… logikus, világos, hogy ilyen körülmények között csak a bűn útjára kerülhettem. - Tudom, eljátszottam azt a jogomat, hogy magamat kommunistának nevezzem, mert kommunista olyan dolgokat, mint amilyeneket én tettem, nem tesz. Mégis, engedjék meg legalább, hogy azt mondjam, mindent meg fogok tenni, hogy életem további során ismét kiérdemeljem a pártnak és a népnek a bizalmát." - hallhattuk Vásárhelyi Miklós könyörgését az utolsó szó jogán, 1958. június 15-én délelőtt, az életben maradásért.

“Annak a soviniszta és nacionalista uszításnak a hatása alá kerültem, amely az ellenforradalom alatt történt, vittek odáig, hogy ezekben a kérdésekben helytelen álláspontot foglaltam el. Ezeket a nézeteket én, mint a vizsgálat során kiderült, Nagy Imre nézeteiként ismertem meg. E nézetektől kívánatos a leghatározottabban elhatárolódni, mint olyan nézetektől, amelyek már a kiinduló pontjukban – nemzeti függetlenség, szabadság kérdése – a szocialista Szovjetunióval szembeni állásfoglalást vetették fel…” - fejtegette Donáth Ferenc az ítélethirdetés előtt. Kopácsi Sándor, a budapesti rendőrség főkapitánya elsírta magát, mikor felszólították, hogy az utolsó szó jogán beszéljen… Természetesen ő is kegyelmet kért.

"A magyar nép majd felment..."

Nagy Imrének nem volt illúziója az ellene és társai ellen folytatott büntetőper végkifejletét illetően, így az utolsó szó jogán kegyelmet sem kért. A kihirdetett verdiktre ekként reagált a zárt tárgyaláson, 17 óra 15 perckor: 
„A halálos ítéletet, amelyet rám az igen tisztelt Népbírósági Tanács kirótt, én a magam részéről igazságtalannak tartom, indokolását nem tartom megalapozottnak, és ezért a magam részéről, bár tudom azt, hogy fellebbezésnek helye nincs, elfogadni nem tudom. Egyetlen vigaszom ebben a helyzetben az a meggyőződésem, hogy előbb, vagy utóbb a magyar nép és a nemzetközi munkásosztály majd felment azok alól a súlyos vádak alól, amelyeknek súlyát most nekem kell viselnem, amelyek következményeként nekem életemet kell áldoznom, de amelyeket nekem vállalnom kell. Úgy érzem, eljön az idő, amikor ezekben a kérdésekben, nyugodtabb légkörben, világosabb látókörrel, a tények jobb ismerete alapján igazságot lehet szolgáltatni az én ügyemben is. Úgy érzem, súlyos tévedés, bírósági tévedés áldozata vagyok. Kegyelmet nem kérek!...”

Hajnalban a börtönudvaron
Karácsony Sándor, a hóhér, gyorsan dolgozott

1958. június 16-án hajnali 4 óra 46 perckor, napkeltekor, Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst kivezették zárkáikból, és alig több mint 12-13 lépés megtétele után ott álltak a Kisfogház (Budapest, Kozma utca 13.) udvarán, az előzőleg elhelyezett három akasztófa előtt… Bár a Fő utcai bírósági épületben Vida József, a munkásmozgalomban „Tunisz” fedőnéven ismert tanácselnök folytatta le az eljárást, az ítéletet dr. Bimbó István ismertette a vádlottakkal, Nagy Imre és két társa kivégzésénél is ő volt jelen.

Az elítéltekkel történő végzés ismertetése, melyet dr. Doktor János ügyész olvasott fel, nem tartott tovább néhány percnél. – A kivégzésekről a Belügyminisztérium forgatócsoportja, RajnaI Sándor nyomozó vezetésével dokumentumfilmet készített. Bitóként egy egyenes, 14 x 14 centiméter vastag faoszlopot használtak abban az időben. Dr. Balogh János fogalmazó, a két börtönorvos, dr. Kelemen Endre bírósági- és dr. Szabó Ernő börtönorvos alezredes valamint az ítélet-végrehajtók közreműködésével elsőként Nagy Imre miniszterelnököt végezték ki.

A halálraítélt két csuklóját a bal combjához kötözték, fejére csatolták az úgynevezett „állazót” (egy szíjszerkezetet, ami letapasztotta a száját és az kivégzendő állának nem engedett mozgást), a bitó alatt zsámolyra állították az elítéltet, majd nyakába akasztották a hurkot… Ekkor a hóhérsegédek a bitófa mögött meghúzták a csigasoron áthaladó kötelet, miközben a főhóhér – ez esetben Karácsony Sándor bv. főtörzsőrmester – kirúgta áldozata lába alól az emelvényt és kemény mozdulattal oldalt fordítva az elítélt állát eltörte a nyakcsigolyát, amely azonnali eszméletvesztést, percekkel később az elítélt halálát okozta.

A miniszterelnök 5 óra 9 perckor történt kivégzése után a volt honvédelmi miniszter, Maléter Pál következett, majd Gimes Miklós újságíró fejezte be földi pályafutását Budapesten. A holttesteket gyalulatlan faládába tették és a Kisfogház sétálóudvarán ásták el jeltelenül, a sírhely fölé évekig bútordarabokat, limlomokat hánytak.

A börtönőrök közreműködésével
A fegyház parancsnoka dísztemetést kapott 2010 után

1961. február 24-én a börtönőrök titokban kiásták a faládákat, köréjük kátránypapírt drótoztak és Karácsony Sándor főtörzsőrmester, a hóhér lovaskocsiján – melyen naponta a moslékot szállította a Gyűjtőből – átvitték a szomszédos köztemető 301-es parcella néven ismert zugába, ahol a Budapest X. kerületi Tanács (ma Önkormányzat) halotti anyakönyvében hamis nevek alatt ismét a földbe temették. Nagy Imre miniszterelnök neve a kőbányai tanácsi halotti anyakönyvében „Borbiró Piroska” bejegyzésként szerepelt, a Belügyminisztériumban utoljára Horváth István belügyminiszter – Stumpf István apósa – „Darázsfészek” fedőnevű dossziéját Boross Péternek adta át.

1989. június 16-án a szónokló Fidesz-vezér, Orbán Viktor, aki korábban, 1985-ben „meggyőződéses kommunistának”, később liberálisnak tartotta magát "szerencsét hozó talizmánként” emlegette a koporsókat. – A miniszterelnök és társai kivégzéséről készített filmet 1989-ben Rajnai Sándor Izraelbe csempészte.- Rajnai-Reich Sándor az 1992-ben Izraelbe történt emigrálása után 1994-ben az Egyesült Államokba ment, ahol 1994. augusztus 27-én Chicago-ban meghalt. A magyar kommunista titkosszolgálati vezető, hírszerző, diplomata - a Nagy Imre és társai per előkészítője - azt kérte, hogy Magyarországon, Budapesten temessék el. Kollégái, akik jelenleg is a magyar polgári és katonai titkosszolgálatok alkalmazottai, nem mentek el a temetésére.
Amint azt a szerző feljegyzéseiből már ismeri a nyilvánosság: a politikai fegyház parancsnokát Klucsó Bélát - mint korábban Nagy Illés börtönparancsnokot is - katonai díszpompával temették el a demokratikus Magyarországon. A tömegsírok feltárásának igénye, a kivégzettek neveinek nyilvánosságra hozása, a megtorlások felelőseinek megnevezése szóba sem kerültek az utóbbi három évtizedben Magyarországon. 

©Kollár Erzsébet, 2018.
Szemenyei-Kiss Tamás 1956 Didergő Lángjai 
című kézirata és könyve felhasználásával.
Nemzeti Könyvtár - Bibliotheca Nationalis Hungariae
Budavári Palota "F" épület