h i r d e t é s

A párthűség nem pótolja a tehetséget – L. Simon László keményen kiosztotta a jobboldali sajtót

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A párthűség nem pótolja a tehetséget – L. Simon László keményen kiosztotta a jobboldali sajtót

2018. június 27. - 13:19

A sokszínűséget nem lehet betiltatni – állítja a volt kulturális államtitkár. - írja a 168ora.hu.

Forrás: zoom.hu

L. Simon László fideszes országgyűlési képviselő meglepően kritikus hangvételű írását közölte a kormányközeli Figyelő. A volt kulturális államtitkár úgy véli, hogy kultúrpolitikai dzsihád indult el a jobboldalon, a megszólalók pedig összekeverik a kulturális élet szereplőinek és a politikusoknak a feladatait. Ráadásul nem a liberális szerzők teszik ezt, hanem a konzervatív újságírók.

L. Simon ezzel arra reagál, amit a kormánypárti sajtó az utóbbi hetekben produkál, vagyis hogy a Fideszhez közeli intézmények vezetőit támadja azzal, hogy túl kritikusak a kormánnyal szemben.

A 444 összegyűjtötte az utóbbi időszak ilyen ügyeit.

Pálinkás Józsefet – aki még MTA-elnökként a Fidesz-akaratnak megfelelően végrehajtotta az MTA centralizációját – pár napja leváltották a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal éléről. A Pesti Srácok azt írta róla, hogy ő az Orbán-ellenes tudományos elit szószólója, miután kiállt a CEU mellett.

Prőhle Gergelyt, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatóját azzal vádolták a Magyar Időkben, hogy az intézményben túl sok a kormánykritikus művész.
Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója a Magyar Idők szerint „melegpropagandát” folytat, és a Billy Elliot című színdarab – amelynek nemrég 15 előadását törölték – veszélyezteti a kisiskolásokat.

Hörcher Ferencbe, az MTA BTK Filozófiai Intézetének igazgatójába azért kötött bele a Pesti Srácok, mert egy 1968-as konferencián nem voltak konzervatív előadók.
L. Simon László ezeket a támadásokat teszi most helyre. A sokszínűséget nem lehet betiltani című írásával.

Helyteleníti, hogy a jobboldalon belül közírók akarják megszabni, miként kell a kultúrát irányítani és a támogatási rendszert kialakítani.

Hangsúlyozza, hogy a kétharmados parlamenti többség nem azt jelenti, hogy csak a saját szavazóinknak akarunk megfelelni, és a kormánypártok is az egész nemzetnek tartoznak felelősséggel.

– Vajon igazuk van azoknak, akik a konzervatív oldalon a saját politikusaikra mutogatnak, számon kérve, hogy a kétharmados többség nem tesz meg mindent liberális kulturális hegemónia megtörése érdekében?

– teszi fel a kérdést. Ignotust idézve kijelenti, hogy óvatosságra kell inteni azokat, akik meg akarják mondani a kormánynak és az állami intézmények vezetőinek, hogy „kiket szabad támogatni, felléptetni, rendezésre felkérni, kik is az igazi konzervatívok, az „igazi” magyarok.

– Jobbnak, okosabbnak, tehetségesebbnek kell lenni, a párthűség nem pótolja a tehetséget. A kultúrában sosem lesz béke, a kultúrharc természetes dolog, csak nem mindegy, mi a harc célja. Hóman ezt világosan megfogalmazta: „Nem békét akarok a művészetben, én a művészetben versenyt akarok…”

– írja a politikus.

168ora.hu