h i r d e t é s

A nyugdíjak emelését követeli az LMP

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A nyugdíjak emelését követeli az LMP

2021. augusztus 18. - 13:54

A nyugdíjak jelentős, az áremelkedés mellett a bérek növekedését is figyelembe vevő emelését, a minimálnyugdíj havi 71 250 forintra emelését követeli az LMP.

Forrás: Népszava

Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt társelnöke szerdai, online sajtótájékoztatóján azt mondta: a nyugdíjasoknak a megkésett korrekciók és a kisebb, egyszeri juttatások helyett valódi emelés, érzékelhetően magasabb nyugdíj járna.
    Kitért arra is, a nyugdíjasokat sújtotta a leginkább a koronavírus-járvány, és a megugró infláció is sokkal jobban érinti őket, mint a társadalom többi rétegét.
    A múlt hónapban 4,6 százalékos volt az infláció, a nyugdíjemelés pedig csak 3,6 százalékos. Ez azt jelenti, hogy hónapról hónapra a nyugdíjasok hiteleznek az államnak, az állam használja a pénzünket, ráadásul ingyen, kamatmentesen - értékelt Schmuck Erzsébet.
    Hozzátette: az állam használja azoknak az idős embereknek a pénzét is, akiknek a nyugdíja még az átlagbér felét sem éri el, és azokét is, akik a 13 éve változatlan, megalázóan alacsony összegű, 28 500 forintos minimálnyugdíjat kapják.
    Az LMP egyik fő célja a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolása, erről szól többek között a párt zöld garancia programja, aminek végrehajtásáért a 2022-es kormányváltás esetén dolgozni fognak. A nyugdíjak emelése azonban nem várhat még egy évig - hangoztatta Schmuck Erzsébet. (MTI)