h i r d e t é s

A nyomor, a népkonyhák országa lett Magyarország!

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

A nyomor, a népkonyhák országa lett Magyarország!

2019. július 14. - 09:37

A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete hosszú évek óta folytat karitatív tevékenységet. Ott vannak mindenütt Hajdú-Bihar megyében ahol a rászorultakon, a nehéz sorban élő embereken kell segíteni. Az egyesület vezetőjével Tukoráné Kádár Ibolyával beszélgettünk a múltról, a munkájukról, a közelgő tennivalókról.

bl: Hogyan foglalná össze röviden az egyesületük célját, miért érzi fontosnak munkájukat?
Tukoráné Kádár Ibolya: Ha csak röviden válaszolhatok, akkor annyit mondhatok, hogy jobb adni, mint kapni. Kicsit bővebben: az egyesület közel egy évtizede működik, azért jött létre, hogy megpróbáljunk segíteni azokon, akiknek nem jutott hely az élet napos oldalán. Tudja, Hajdú-Bihar megye egyike a legszegényebb térségeknek az országban, rengeteg ember él nélkülözve, emberhez méltatlan körülmények között. Debrecent mintavárosnak mondják, hogy itt dübörög a gazdaság. Ez a felszín, sajnos itt is nagyon sokan megküzdenek azért, hogy legalább naponta egyszer enni tudjanak. Ha van ideje, menjen el hétköznap a város által fenntartott népkonyhákba, s látni fogja a hosszú sorokat.

bl: Több mint hat éve rendszeresen osztanak ételt a debreceni rászorulóknak, kik állnak a sorban ingyen ételre várva?
T.K. I. Mielőtt erre válaszolnék, engedje meg, hogy folytassam a korábbi kérdésére adott válaszomat. Kitértem a debreceni helyzetre, de nem lehet szó nélkül hagyni, hogy a vidéki kistelepülések többségében a nyomor az úr. Borzalmas körülmények között élnek emberek, hihetetlen, hogy a XXI. században ilyen előfordulhat. Ezt azért tartottam fontosnak elmondani, mert a civil szervezetünk tevékenysége nem korlátozódik Debrecenre. Igyekszünk a láthatatlan Magyarországon is ott lenni, ahogy erőnk engedi. Tudja, 2012 őszén, amikor elkezdtük a rendszeres ételosztást, szinte csak hajléktalanokkal találkoztunk. Mára már ők vannak kevesebben.

A nyomor, a népkonyhák országa lett Magyarország!

bl: Minek tulajdonítja a változást?
T.K.I.: Azt látom, hogy 2010-óta nagyon sokan kerültek kilátástalan helyzetbe olyanok, akik korábban még rendezett viszonyok között éltek. Az elmúlt több mint nyolc évben a kormány intézkedéseinek köszönhetően nagyon sok embertársunk élete tört derékba, került válságba. Talán elég, ha csak a rokkantnyugdíjasokat említem, akiknek –mint most az Alkotmánybíróság is kimondta–a kormány jogtalanul csökkentette az ellátását. Tudja, hányan próbálnak 40-50 ezer forintból megélni? Mit gondol, ez hogyan lehetséges? Megdöbbentő hallani, hogy a kormány és a parlamenti képviselők önmagukkal szemben – ha a pénztárcájukról van szó–nem szemérmesek. Ha csak egyetlen napra cserélnének a nyomorban élőkkel, talán rájönnének, hogy hova sodródott Magyarország. De tudja, itt a végeken, élő képviselőt, vagy kormánytagot igen ritkán látni, a választási évet kivéve.

b.l.:A kormány arról beszél, hogy csökkent a szegénység, a munkanélküliség, megszűnt a gyermekéhezés. Ön is így látja?
T.K.I.: Hogy nem szakad rájuk a parlament épülete. Jöjjenek el Hajdú-Biharba, s megtapasztalják a magyar valóságot. Könnyű Pestről, az elegáns szolgálati autóból hirdetni, hogy meg lehet élni 47 ezer forintból, meg tartsunk kecskét. Mondják ezt azok a nagyokosok, akik több milliós havi jövedelmet kapnak. Tudja, hogy mit jelent a miniszter szó? Szolgát, szolgálatot. Nálunk pedig a népen basáskodó, élősködő úri huncutok hadát tartjuk el közpénzből. Tudja hol dolgozik az a fiatalember, aki képes volt azt a marhaságot állítani, hogy 47 ezerből is meg lehet élni? Persze akiknek malacuk van,az biztos kikaparja a makkosban a szerencséjüket.

b.l. Ha jól emlékszem a Szerencsejáték Zrt-nél. Valószínűleg többet, mint 47 ezret.
T.K.I.: Valószínűleg. Nem sajnálom én a pénzt senkitől, de az élet nagy igazságtalanságának tartom, hogy ekkora jövedelmi különbségek lehetnek Magyarországon. Mondja már meg nekem, az a Süli vagy hogyan is hívják, képes az 5 milliós havi fizetése mellett még a parlamenti képviselőknek járó közel egymilliót is felvenni? Milyen országban élünk kedves uram? Már az egymillió is akkora pénzt, amennyit egy csóró ember együtt talán egész életében nem lát. Nem vagyok jó fejszámoló, de egymillió forint úgy 40 közmunkás havi bére.

b.l.:Sokan úgy vélik, hogy a szegénység leginkább a romákat érinti.
T.K.I.: Aki ezt állítja, az előtte valószínűleg a Holdon élt. Magyarországon úgy 600-800 ezer cigány honfitársunk él, ugyanakkor szerény becslések szerint is legalább 2 millió ember él a létminimum alatti jövedelemből. A mi térségünkben rengeteg a kisnyugdíjas,akik havonta 100 ezer forintnál kevesebb nyugdíjat kapnak. A hónap végére a szerény pénzecskéjüket elviszi a rezsi, a gyógyszerek költsége. Örülnek, ha hó végén kenyérre telik. Nem véletlen, hogy ma már az ételosztásainkon a kisnyugdíjasok vannak többségben.

Tudja, megette a fene azt a jótékonyságot, amely nem szívből jön. Látva a politikusainkat megdöbbenek, hogy azok, akik egész évben egy szalmaszálat sem tettek odébb a nyomorultak érdekében, most milyen álszent módon próbálják magukat eladni. Mi egymás között, úgy szoktuk mondani, hogy az ilyen jótékonyság csak december 23-ig tart, utána már csak mi civilek és néhány egyház gondol csak azokra az emberekre, akiknek a karácsony is csak egy olyan ünnep, amikor nincs mit enniük. Most a karácsony öt munkaszüneti napot jelent, a hivatalos ellátórendszer ekkor zárva tart. Érdekel valakit, hogy az ünnep napjain mi kerül a nyomorban tengődők asztalára?

b.l.: Kik közül kerültek ki a támogatók?
T.K.I.: Úgy tapasztalom,hogy akiknek kevesebb jutott a földi jóból, jobban átérzik, mit is jelenthetett például több száz gyermek számára, a pizzapartyn való részvétel. Legalábbis az adományozók között – eddig–igazán tehetős ember, vagy éppen politikus nevével nem találkoztam. . Nem akarok rosszmájú lenni, de úgy látom, aki gazdag az igencsak fogához veri a pénzt, hogy még többje legyen, a politikusokról pedig vagy jót, vagy semmit.

b.l. Az ételosztó csapatban levők tudom maguk sem dúskálnak a földi javakban. Mégis itt vannak mindig, ha esik, ha fúj a téren, minden hónap utolsó vasárnapján. Mi tartja össze Önöket?
T. K.I. : Tudja, jómagam és a barátaim tisztában vagyunk azzal, hogy szerény munkánkkal nem váltjuk meg a világot,csepp a tengerben amit végzünk. Nem tudjuk még csak a térségünkben sem megszüntetni a szegénységet, a nyomort. Mi nem ítélkezünk, hanem egy csipetnyit segíteni szeretnénk. Örülünk, hogy megtehetjük, és nem a sorban kell állnunk. Tudja, nincs jogunk senkit sem megszólni, hiszen bármikor, bármelyikünk kerülhet megoldhatatlan helyzetbe. Szegénynek lenni nem bűn, hanem egy élethelyzet. A kis csapatunkat együvé kovácsolta a felebarátaink szeretete, az elesettek támogatása.