h i r d e t é s

A Nézőpont Intézet szerint egyre elégedettebbek a magyarok a MÁV-val

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Nézőpont Intézet szerint egyre elégedettebbek a magyarok a MÁV-val

2019. december 18. - 10:01

Az év vicce.

Illusztráció: wikimedia.org Fotó: Beroesz

A felnőtt magyarok 18 százaléka (1,4 millió fő) állította, hogy legalább havonta vonatozik, további 30 százalékuk pedig, hogy ennél ritkábban ugyan, de használja a szerelvényeket.Minden második honfitársunk (48 százalék) használta tavaly a kötött pályát. A vasút és szolgáltatásai tehát legalább 4 millió felnőtt magyarnak fontosak évente – derül ki a Nézőpont Intézet kutatásából.

Mint írják, a megkérdezettek közül mind az államvasúttal, mind annak szolgáltatásaival többen elégedettek, mint tavaly. A „MÁV-ról alkotott véleménye” egy év alatt az összes magyar ötödének (20 százalék) javult és tizedének (10 százalék) romlott, a többiek nem láttak változást. A társaság szolgáltatásait rendszeresen használók  35 százaléka – ez nagyjából  félmillió ember – szerint javult és csak feleannyiuk szemében romlott a MÁV-kép.

Az összes megkérdezett 41, míg a vonatot rendszeresen használók

69 százaléka mondta azt, hogy összességében inkább elégedett a MÁV szolgáltatásaival

(15, illetve 30 százalék nem). Érdekes, hogy a fiatal felnőttek (40 év alatt) körében különösen jó lett a vasúti szolgáltatásokról alkotott vélemény. Az új nemzedék 51 százaléka is összességében elégedettnek mutatkozott, míg a sokat látott 60 év felettieknek csak 37 százaléka.

Az összes megkérdezett és a rendszeresen vasúttal utazóknak is a magas aránya volt elégedett a jegyvásárlás lehetőségeivel (74, illetve 82 százalék), a MÁV alkalmazottak tájékozottságával és segítőkészségével (74, illetve 84 százalék), valamint a menetrendek információtartalmával (72, illetve 82 százalék).

A magyar vasút pontosságával és megbízhatóságával az összes felnőtt 55, a rendszeresen vonaton utazók 60 százaléka ugyan elégedett, 31, illetve 39 százalékuk azonban nem. A másik problémás terület az állomások állapota és tisztasága, amellyel ugyan az összes megkérdezett 47, s a rendszeresen vasutazók 51 százaléka mondta magát elégedettnek, de majdnem ugyanannyian (40, illetve 47 százalék) elégedetlennek bizonyultak.

168ora.hu