h i r d e t é s

A Népegészségügyi Hivatal hamis jelentéssel próbálja eltusolni az ágyhiány miatt elhunyt fiatal anya ügyét

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A Népegészségügyi Hivatal hamis jelentéssel próbálja eltusolni az ágyhiány miatt elhunyt fiatal anya ügyét

2020. június 21. - 08:23

Bangóné Borbély Ildikó szerint a Nemzeti Népegészségügyi Hivatal hamis jelentéssel próbálja eltusolni az agyhártyagyulladásban elhunyt Regina tragédiáját.

Martinecz Regina 33 évesen halt bele az ellátatlanságba

33 éves esztergomi nő édesanyja szerint azért vesztette életét, mert a járványhelyzet következtében elrendelt átszervezések miatt nem kapott időben kórházi kezelést, a Hivatal szerint erről szó sincs.

Bangóné arról számolt be, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ a napokban fejezte be a fiatal édesanya ügyének vizsgálatát a Tatabányai Kórházban. A vizsgálat azt állapított meg, hogy a koronavírussal kapcsolatos, kórházürítési döntésnek nincsen köze a nő halálához, az ellátás során dokumentációs, valamint orvosi műhiba történt. A képviselő arra emlékeztet: Kásler Miklós első körben „szórakoztató igaz történetnek” nevezte a tragédiát, majd a Parlamentben május 25-én a képviselőnő kérdésére már ekkor is azt válaszolta, hogy az intézménynek nem volt köze a halálesethez.

Bangóné szerint már ebből kitűnik, hogy hiába rendelte el Kásler a vizsgálatot, az eredményét már hamarabb meghozta, mint hogy azt ténylegesen lefolytatták volna.

„Mindegy, hogy a vírussal kapcsolatos elhibázott döntésekbe, vagy az egészségügy helyzetébe halt bele az édesanya. Mindkét esetben az egészségügyet felügyelő miniszter a felelős”

-mondta Bangóné.

A képviselőnő arra is felhívta a figyelmet: a betegek ma Magyarországon súlyosan ki vannak szolgáltatva, jogaikat nem védi senki, az erre szolgáló egészségügyi felügyeleti rendszert ugyanis évekkel ezelőtt szétverte a kormány. Újból is ennek a visszaállítását kérik: ehhez pedig, ahogyan arról korábban is beszámoltunk, határozati javaslatot is benyújtott Bangóné. A képviselő véleménye szerint egy ilyen szerv működése mellett több olyan esetre derülne fény, amely a kórházi fertőzésekről, az ellátatlan betegekről, a hosszú várólistákról és a műhibákról szólnak.

Emellett az édesanya vizsgálatának ügyét is kikérik az Emberi Erőforrások Minisztériumától: a párt írásbeli kérdésben fordult Kozma Ákoshoz, az alapvető emberi jogok biztosához. Arra kíváncsiak, az eljárás során megvizsgálták-e, hogy

  • sérült a magyarok tulajdonhoz való joga azáltal, hogy a társadalombiztosítási jogviszonnyal rendelkezők nem, vagy csak nagyon kis mértékben vehettek igénybe egészségügyi szolgáltatásokat?
  • teljesítette-e a magyar állam az élethez és az emberi méltósághoz való joghoz kapcsolódó objektív intézményvédelmi kötelezettségét, különös tekintettel a kórházi ágyak kiürítésére?
  • az előző kérdésben megállapított kötelezettségeknek eleget tett a magyar állam a magzati élet és az anyák érdekében?
  • a veszélyhelyzet során az ellátottak és a betegek jogai miként érvényesültek? Ha igen, hol tartanak ezek a vizsgálatok, amennyiben nem, mi az elmaradásuk oka?

A teljes sajótájékoztató itt visszanézhető:

merce.hu