fbpx A nemzetállam | CIVILHETES

h i r d e t é s

A nemzetállam

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

A nemzetállam

2021. május 30. - 18:38

 

Orbán legújabb kedvenc jelszava a nemzetállam és függetlenségének védelme, főként az imperialista (Szovjet-)Európai Unióval szemben.

A kép illusztráció! - Forrás: Orbán Viktor Facebook oldala

A magyar diplomácia féléves erőfeszítésével Boris Johnsontól kikönyörgött fogadás jó alkalmat nyújtott számára újabb kirohanásra a tárgyban, hiszen a brexit, mint tudjuk!

Lám, a britek is igazolták, hogy van élet az Unión kívül is, a nemzetállam a jövő! – állapította meg, miután elengedte a füle mellett Johnsonnak az orbáni demokrácia hiányosságait illető megjegyzéseit (melyek egyébként ilyen kétoldalú kormányfői találkozókon ritkaságszámba mennek – ilyenkor nem bíráljuk, hanem dicsérjük egymást).
És annak ellenére, hogy egyébként az Egyesült Királyság minden, csak nem nemzetállam.
Ráadásul a brit királyság Johnson, Farage and Co álságos brexit-manőverei nyomán csaknem a szétesés állapotába került – Skócia, Wales –, Észak-Írországban pedig a polgárháború kiújulása fenyeget.

Na, de nézzük, mi az a híres nemzetállam-reneszánsz, melynek Orbán az élharcosa, Kövér pedig delirált állapotban propagálja két, Jakabnak (esetleg Szabó Tímeának) kiosztott büntetés közt, mely feladatok teljesen igénybe veszik e nyomorult ember idejét, erejét és energiáját.

A nemzetállam jellemzően a XIX. század terméke, mely a nemzetiségi kérdéssel együtt jelent meg a politikai filozófiában és törekvésekben.
A nemzet, mint entitás ekkor váltja a királyság összetartó-összetartozó erejét és hivatkozási alapját.

Mely változásból éppen a soknemzetiségű Magyar Királyság nagyon rosszul jött ki. E nemzeti mozgalmak, melyek eltiprásában a magyar politikai elitnek (kezdetben) Kossuthtól Tisza Istvánig terjedő teljes palettája egységes felfogást tanúsított, nagy mértékben hozzájárultak a Monarchia széteséséhez, feszítő erejüknek semmi nem tudott ellenállni.

Trianonnak a nemzetiségek megtagadott kollektív jogai és önrendelkezési joga (a horvátokon kívül választójoguk sem volt, magyar képviselőkre se szavazhattak, miért akartak volna Magyarországhoz tartozni?) és a vesztes háború – öntsünk végre tiszta vizet a pohárba! – csak a közvetlen oka, mondhatni apropója volt.

Az igazi ok a történelem kérlelhetetlen menetében kereshető, mely az erőviszonyok folytonos változása során az erőseket hozza pozícióba, az erejüket vesztőkkel szemben.
Magyarország a mohácsi vésszel, a (testvéri) török megszállással elvesztette középhatalmi státuszát, a térség vezető hatalmának szerepét, sőt állami függetlenségét is.
A Magyar Királyság ötszáz éven át közjogi fikció, semmi több!
A török, majd az osztrák uralom az ezeréves európai magyar történelem teljes (második) felén át tartott.
A kiegyezés, mely látszólag visszaállította az ország rangját, minden a polgárosodás kapcsán végbement pozitívuma mellett állami létünket, státuszunkat tekintve, a közép- sőt nagyhatalmi lét illúzióján kívül semmit nem adott, különösen függetlenséget nem.
És tudjuk, hogy Ferenc Ferdinánd, egy győztesen megvívandó Balkán-háború után megerősödött Kettős-Monarchiát felszámolva ismét szoros birodalmi államszerkezetet kívánt létrehozni.

Egyszóval hát – és itt vége a kitérőnek – a nemzetállami köntösbe bújtatott, százéves sérelmeket lassan el kell felejteni!

Annál is inkább, mert a II. világháború és a nemzeti/gyarmati felszabadító mozgalmak győzelme után, a világkereskedelem meglódulásával, másfelől az atomfegyverek megjelenésével a nemzeti szuverenitás helyébe a nemzetek közti együttműködésen alapuló világrend óhaja, főként realitása lépett.
Különösen, hogy a korszak két szuperhatalmának konfliktusa nem nemzeti, hanem ideológiai mázzal volt leöntve.

Churchill, de Gaulle és Adenauer álma pedig az egyesült Európáról, az Európai Szén- és Acélközösséggel kezdett formát ölteni, majd az Európai Unióban teljesedett ki.

Kétségtelen, hogy a XX. század végén – az okok elemzése messzire vezetne, de elsősorban gazdaságiak: az elhúzódó recesszió, az európai ipar kitelepítése Ázsiába, és a folyomány, a társadalmi szerkezet megváltozása – felszínre hozta a nemzeti-nemzetiségi ellentéteket, Európában nem utolsó sorban az Unió kétszer is elkapkodott bővítése (először a déli, aztán a kelet-európai államok) miatt kialakult konfliktusok és nehézségek miatt.

Ezt pedig rögtön zászlajukra tűzték a világszerte hatalomra jutni, a hagyományos vezető elitet leváltani kívánó szerencselovagok, mint Orbán is.

Látni kell, hogy ezek az alakok, köztük mindenképpen Orbán, a nemzeti függetlenség védelmén csakis azt értik, hogy senki ne pofázzon bele, hogyan gyakorolják a hatalmukat, és hogyan, mit lopnak össze. Egyébként nagy ívben tesznek az egészre. A belső fékek és ellensúlyok lebontása után most a nemzetközi ellenőrzést is ki akarják iktatni, hogy zavartalanul machinálhassanak.
Erre kell a nemzeti szuverenitás-rizsa, mellyel persze viszonylag nagy tömegeket tudnak maguk mellé állítani, miközben a felhergelt emberek csak eszközei a mérhetetlen hatalomvágynak.

Egy biztos. Ma egyetlen állam – sem a legnagyobb, sem a legkisebb – nem lehet független, szuverén, a szó hagyományos értelmében, önellátó pláne nem.
Egy ciprusi bank összeomlása hanyatt dönti a világ nagy tőzsdéit, a kínai beruházások mutatóinak pillanatnyi megtorpanása világgazdasági válságot gerjeszt.
Hogy az atomfegyverekről ne is beszéljünk.
Ráadásul a világ valamennyi állama olyan globális ökológiai és egyéb problémákkal néz szembe (most éppen például a a pandémia), melyeket egyedül nem képes megoldani.
Ezt mindenki belátja! Talán csak Észak-Korea nem. (Melyet egyedül Kína tart életben, hogy borsot törjön az USA orra alá, és megakadályozza egy egységes, erős Korea létrejöttét, a hóna alatt.) Mert ez biztosítja a klán hatalmát.
Semmi, egy ország jelene, jövője se drága cserébe.
Orbán számára sem.

Címkék: 

 

Kommentek

h i r d e t é s