h i r d e t é s

A NAV ugrott fejest egy újabb, elképesztő Simonka-ügybe

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A NAV ugrott fejest egy újabb, elképesztő Simonka-ügybe

2017. március 08. - 08:13

Elképesztő, hogy mi lett a "Magyarország és Románia sajtókapcsolatainak javítására" szánt 60 millió forintos EU-támogatással Simonkáék környékén. 

Forrás: magyarnarancs.hu

Az ügyészség nyomozással bízta meg a NAV-ot.

Újabb, Simonka György fideszes parlamenti képviselőt érintő ügyben nyomoz a NAV - adta hírül szerdán a Magyar Nemzet. Mint arról beszámoltunk, Simonka egyik üzlettársát nemrég tartóztatták le.

Az újabb ügy, mint sok másik, a fideszes Tényi István feljelentése után indult el. Tényi az után fordult a hatóságokhoz, hogy a 24.hu megírta: Simonka rokonsága és ismerősei egymás között osztották szét az uniós pénzt. Emiatt bírságot szabott ki rájuk a Közbeszerzési Hatóság, amit ők bíróságon támadtak meg.

2012-ben több mint 60 millió forint EU-támogatást lehetett felhasználni "Magyarország és Románia sajtókapcsolatainak javítására". Az összeggel rendelkező szervezetek egyike volt a Simonka György nevéhez köthető Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítvány, amelynek kuratóriuma úgy döntött, hogy a támogatás egy részét, 24 millió forintot helyben, Pusztaottlakán oszt szét. Nem írtak ki közbeszerzést az összegre, hanem helyi vállalkozásokat bíztak meg a "Közös sajtószolgáltatás a határ menti térség jobb informálása érdekében" nevű program végrehajtásával. A három bekért ajánlat közül kettő érvénytelen lett, így

a Simonka család érdekeltségébe tartozó Család-tour Kft. lett a befutó.

A cégben Simonka felesége és édesanyja is megtalálható. Az összegért egyórányi rádióműsör, három médiatréning és néhány kiadvány elkészítését vállalta az időközben kétszer is nevet változtató társaság (Likefest, majd Mentor Menedzsment).

Ám az ügyletet feljelentették a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, amely vizsgálatot indított, és kiderült, hogy többszörös összeférhetetlenség állt fent:

  • az egyik ajánlattételre meghívott cég benne volt a pályázatkiíró alapítvány alapítói körében,
  • az alapítvány egyik kuratóriumi tagja ügyvezető igazgatója volt a végül nyertesként kihozott cégnek a pályázat lebonyolításának idején.

A hatóság ezt másfél millió forintos bírsággal szankcionálta, az alapítvány azonban megtámadta ezt a döntést a gyulai bíróságon. Olyan sikerrel, hogy a bíróság új eljárásra kötelezte a Közbeszerzési Döntőbizottságot. A második ügyben már nem volt szó sem összeférhetetlenségről, sem alkalmatlanságról, és a "kisebb kiírási szabálytalanságok" miatt kirótt bírság is 300 ezer forintra csökkent. Az alapítvány ezt sem hagyta annyiban, de a második bírósági fordulóban már nem sikerült a bírság mértékét csökkenteni. 

A Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség költségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el nyomozást az ügyben, amit a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságára bízott. (hvg.hu)