Az utóbbi hónapokban a Jobbik jelentős irányváltást végrehajtva megkezdte közeledést a baloldali pártokhoz. Ennek egyik csúcspontja a január 15-i szentendrei választás lett. Ott sem a Jobbik, sem a baloldali pártok nem állítottak jelöltet, így egy olyan civil szervezetet segítenek, ami ideológiailag az Együtthöz hasonlít. Az éles váltás kapcsán adja magát a kérdés, hogy a magyar és a nemzetközi politikában volt-e példa arra, hogy egy párt ilyen nagy mértékben megváltoztassa az álláspontját, valamint, hogy ez mennyiben volt sikeres.

Éles kritikusból miniszterelnök

A magyar politikatörténetben az egyik legnagyobb fordulatot Tisza Kálmán hajtotta végre. A politikus élesen ellenezte az 1867-es kiegyezést. 1868. április 2-án pártjával kiadták az úgynevezett bihari programot, amely állást foglalt a közös minisztériumokkal és delegációkkal szemben. Célként az önálló magyar hadsereget, pénzügyi és kereskedelmi rendszert jelölték meg.Tisza azonban 1875-ben éles fordulatot véve elfogadta a kiegyezés alapelveit,majd a kormányerőkkel összefogva létrehozta a Szabadelvű Pártot.

Tisza 1875-1890 között töltötte be a miniszterelnöki tisztséget, amivel a mai napig rekordernek számít. Kormányához köthető Budapest és vele Magyarország történetének egyik leglátványosabb fejlődése. Működése alatt erősödött meg a haza kapitalizmus intézményrendszere, és a gazdaság is nagyon jó teljesítményt nyújtott. Bár a dualizmus idején csupán a teljes népesség 5-6 százalékának volt választójoga, ezért arról nincsenek adataink, hogyan értékelte a széles közvélemény Tisza pálfordulását, de a politikai elit tudomásul vette.

Adná magát következő példaként Gömbös Gyula, azonban a politikus az 1920-as évek elején azért fordult szembe az akkori kormánypárttal, mert megromlott a viszonya Bethlen Istvánnal.Gömbös kiment a szélsőjobboldalra, de később visszatérta jobboldali kormánypártba. 1932-36 között volt Magyarország miniszterelnöke. Bár Gömbös többször megváltoztatta az álláspontját, de politikai oldalt nem váltott.

Az SZDSZ és az MDF ráment a váltásra

Az 1989-es rendszerváltás után több politikai fordulatot is bemutattak a pártok. Az egyik legnagyobb utat az SZDSZ járta be. 1990-94 között a jobboldali kormány ellenzéke volt, majd 1994-ben összefogtak az MSZP-vel. A két párt többször is együtt kormányzott, majd látszólag 2008 tavaszán szakítottak egymással, de kívülről továbbra is támogatták a szocialistákat. Az SZDSZ 2010-ben végül az egykori ellenség MDF-el fogott össze, de nem sikerült elérniük az 5 százalékos bejutási küszöböt. Az MDF 2006 után kezdett el erőteljesen balra tolódni, amibea párt belerokkant, és ki is esett a parlamentből. 

A Fidesz 1990-től a jobboldali kormány ellenzékeként vett részt a parlament munkájában. Az SZDSZ-szel való konfliktusok hatására a párt a ciklus félidejétől elkezdett távolodni a liberális pólustól. Részben emiatt távozott a párt soraiból Fodor Gábor és csapata. A jobboldal 1994 súlyos veresége után a Fidesz az MSZP-SZDSZ kormány ellenzékeként megkezdte a polgári jobbközép újjászervezését. Ez meglehetősen sikeres volt, mivel 1998-ban megnyerték a parlamenti választást, és azóta is domináns szereplői a hazai mérsékelt jobboldalnak.

Kívül a radikálisok

A rendszerváltás utáni változásokban az azonban mindenképpen közös elem, hogy egyik esetben sem arról volt szó, hogy egy jobboldali vagy baloldali radikális alakulat a másik póluson lévő erővel kötne választási szövetséget. Az első önkormányzati választások során egyáltalán nem volt ritka, hogy a kormánypárti vagy az ellenzéki erők közösen indultak. Így például a IX. kerületben1994-ben az SZDSZ-Fidesz-MDF-KDNP egységesen sorakozott föl az MSZP-vel szemben.A legsikeresebbnek a Fidesz tekinthető, amely 1990-1998 között sem a jobb-, sem a baloldali kormánnyal nem kötött koalíciót, így végül sikeresen tudta integrálni a korábbi liberális és mérsékelt jobboldali szavazótábort.

Mérséklődés

A magyar példák után érdemes külföldön is körülnézni. Olaszországban Gianfranco Fini 1987-ben került az újfasisztának titulált Olasz Szociális Mozgalom élére. Fini vezetésével az alakulat határozottan elindult a jobbközép irányba, és végül Fini Silvio Berlusconi kormányának a tagja lett. A politikus később szembekerült Berlusconival, és 2013-ban újonnan alapított Jövő és Szabadság nevezetű alakulata nem jutott be a parlamentbe, ezzel pedig Fini pályafutása véget ért. Az éles váltás ellenére azonban Fini esetében sem beszélhetünk arról, hogy politikai oldalt váltott volna.

Jobbról balra

Sajátos pályafutást tudhatott maga mögött Francois Mitterand, aki 1981-1995 között volt Franciaország baloldali elnöke. Politikai pályafutását jobboldali aktivistaként kezdte az 1930-as évek második felében, a második világháború során pedig eleinte a nácikkal kollaboráló Vichy-kormány tisztviselője volt.1943-ban korábbi nézeteivel szakítva csatlakozott az ellenállási mozgalomhoz, és egyre közelebb sodródott a baloldalhoz. A világháborút követően, 1946-tól különböző baloldali pártszervezetek színeiben nemzetgyűlési képviselő volt egészen 1981-ig. Mitterand sikeresen váltott teljes politikai oldalt, és ezt a lépését a választók is honorálták.

Nyugat-Európában összességében inkább az a jellemző, hogy egy-egy szélsőségesebb politikai alakulat lassan elkezd közép felé haladni, majd jó esetben tagja lesz egy jobbközép vagy balközép kabinetnek. Az szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy a francia Nemzeti Front a kommunistákkal működjön együtt, vagy hogy a Geert Wilders vezette Szabadságpárt egy bevándorláspárti alakulattal kössön szövetséget. De mi a helyzet Közép-Európában?

Magyarfalóból koalíciós társ

Tág térségünk politikai térképén már sok olyan mozgás történt az elmúlt negyed században, amire nem sokan fogadtak volna. Az egyik legérdekesebb utat a Szlovák Nemzeti Párt járta be. A pártot 1994-2012 között egy négyéves periódust leszámítva a durván magyarellenes Ján Slota vezette. Az alakulat többször kiesett, majd visszajutott a parlamentbe, de koalíciót csak a baloldali pártokkal kötött. A nagy változás 2012-ben kezdődött el.

Akkor nem sikerült a parlamentbe jutniuk, és Slota helyére Andrej Danko került. Danko a nemzeti retorikát megtartva elindult középre,az éles magyarellenességből is visszavettek. A 2016-os parlamenti választás után a nemzetiek a baloldali kormány tagjai lettek, amiben a szlovák-magyar vegyes párt, a Most-Híd is helyet kapott. A nemzetiek középre nyomulásával azonban jelentős tér nyílt a Marian Kotleba vezette Mi Szlovákiánk alakulatnak. Dankónak a szélsőséges címke elvesztésével sikerült elérnie, hogy mostanra a szlovákiai választók őt tartják a legszimpatikusabb politikusnak, így könnyen lehet, hogy a következő választások után ő váltja Robert Ficót.

Antiszemitából szoborállító

Szintén nagyon érdekes utat járt be Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt korábbi elnöke. A szélsőségesen magyarellenes politikus az 1989-es forradalom előtt versben dicsőítette Nicolae Ceausescut, majd a szélsőjobboldalon politizált tovább. Nem állt tőle távol az antiszemitizmus sem. Egyszer azt mondta, hogy a magyarokat és a zsidókat stadionokba kellene terelni, és ott meg kellene semmisíteni őket.

Mindezen kijelentések ellenére Tudor 2004-ben izraeli kampányfőnököt alkalmazott, majdBrassóban szobrot állított Jichak Rabinnak. Az akkori választáson azonban csúfosan leszerepelt Tudor pártja. Ez után kirúgta a kampányfőnökét, és újra antiszemita kijelentéseket tett. A Nagy-Románia Párt azóta kiesett a parlamentből, és eltűnt a politikai térképről. A 2016-os parlamenti választáson 1,18 százalékot kapott, míg 2000-ben még 20 százalékot.

A Jobbikban is többen hivatkoznak a Szerb Haladó Párt példájára, mivel az alakulat mostanra az európai politikai színtéren is elfogadott lett, többek között tagja lett az Európai Néppártnak is. A példa azonban annyiban sántít, hogy a haladók a Szerb Radikális Pártból váltak ki, és alakítottak egy új szervezetet, mivel nem értettek egyet azzal, hogy Vojislav Seselj elutasította az uniós integrációt. A haladók a magyarellenességben sem követték a radikálisok politikáját, ennek is köszönhetően ma kiválóak a magyar-szerb politikai kapcsolatok is.

Vége lehet

Mind a nyugati, mind a közép-európai példák azt mutatják, hogy egy teljes pólusváltást nem lehet sikeresen végrehajtani az 1945 utáni politikai viszonyok között. Corneliu Vadim Tudor ezt megpróbálta Romániában megcsinálni, de pártja eltűnt a süllyesztőben. Arra van példa, hogy egy korábban radikális politikus vagy párt a szélről középre tart, de eza mozgás mindig az adott politikai oldalon belül maradt. Mindezek alapján feltételezhető, hogy ha a Jobbik végül választási megállapodást köt baloldali erőkkel, az könnyen a párt végét jelentheti.

origo.hu