h i r d e t é s

A mi kis migránsunk

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

A mi kis migránsunk

2017. augusztus 28. - 17:35

Felettébb teátrális előadás részese lehetett a világ a minap. A nézők már-már magukat érezhették kínos helyzetben, amikor Aleksandar Vucic szerb elnök a kamerák előtt kezdett győzködni egy 10 éves gyermeket, hogy maradjon Szerbiában. - írja az mno.hu.

Forrás: mno.hu

A kis migráns – bizonyos Farhad Nuri – rajztehetségére felfigyelt a média.

A krnjacai befogadóközpontban a családjával élő kisfiú műveiből kiállítást is rendeztek, az eladott képekből befolyó pénzt egy beteg szerb gyerek kezelésére ajánlották fel.

Adva volt egy kitűnő sztori, ami a politikai marketingeseknek is megtetszett.

A forgatókönyv elkészítése azonban korántsem volt egyszerű: az eredetileg afgán származású, de Iránban felcseperedő kisfiú családja ugyanis egy olyan országból „menekült el”, ahol semmiféle háború nincs.

Az ő családja esetében még a gazdasági bevándorló kifejezés is túlzás lenne, legalábbis ha figyelembe vesszük, hogy Iránban magasabb az egy főre jutó bruttó hazai össztermék, mint történetesen Szerbiában.

De hogy ennél is nehezebb legyen a helyükre illeszteni a kockákat: a kis Farhad édesapja előre kijelentette, ők bizony nem maradnak Szerbiában, hanem Svájcba akarnak továbbmenni.

A szerb elnök mégsem adta fel, az elnöki palotába csődített sajtó előtt igyekezett rávenni a gyereket, hogy maradjanak az országban.

Elmondta a „kis Picassónak” – így nevezte el a média –: Szerbia nem olyan gazdag ország ugyan, mint Svájc, ám Belgrád nagyon szép város, és

ha maradni akarna a család, megkapják az állampolgárságot, a családfő azonnal munkába állhat,

Farhad maga pedig még ösztöndíjban is részesülhet, hogy a tehetségét fejlessze. Mindezek után a kisfiú nem is mondhatott mást (természetesen szerbül):

Én Szerbiában szeretnék élni!

 A sikertől megrészegülve Vucic emelte a tétet. Elmondta:

még az is lehet, hogy a kis Farhad egy nap Szerbia elnöke lesz

– ő maga az ötödik a sorban, a kisfiú lehetne akár a tizedik vagy a tizenegyedik –, hiszen immár minden joga megvan hozzá.

Az előadás sikeres lett, a világsajtó a címlapokon szerepeltette a mesébe illő történetet.

Annak már nem néztek utána, hogyan alakult az elmúlt időszakban a szerbiai migránsok helyzete.

Míg a múlt évben a beadott 574 menedékkérelemből csupán 16-ot hagytak jóvá, addig az idén benyújtott 158-ból összesen egyet.

Mármint 1-et!

Érdekes, hogy a KSH adatai szerint 2017-ben 1979-en adtak be menedékkérelmet Magyarországon, és közülük 46-an megkapták a menekült-, 275-en pedig az oltalmazotti státust.

Vagyis hazánk, amely politikája miatt rendszeresen kap súlyos kritikákat külföldről, jóval több menekültet fogad be napjainkban is, mint Szerbia,

amelyről a világsajtó most éppen hosszasan áradozott.

És akkor még nem beszéltünk azokról a migránsokról, akik télen a belgrádi buszpályaudvar mögötti hangárokban hulladékból rakott tüzek mellett vészelték át a hosszan tartó és kőkemény fagyokat.

A migránsok, illetve a migrációs válság politikai marketingtermékké süllyesztése nyilván nem kifejezetten szerb jelenség, bőven láttunk rá példát az elmúlt években másutt is.

És itt nemcsak a migránsokkal szelfiző nyugati vezetőkre kell gondolnunk, hanem azokra a hazai politikusokra is, akik már több mint két éve migránsozzák tele a sajtót abszurd konteóikkal.

A migráns politikai termék lett Európában, akivel a politikusok a nem túl tájékozott, de kellően elfogult híveiknek nap mind nap demonstrálhatják a humanizmusukat, vagy akár azt is, hogy egyedül ők a kereszténység hiteles védelmezői.

Amikor évek vagy évtizedek múlva a szemlélő visszatekint ezekre a megnyilatkozásokra, már egyáltalán nem politikusokat fog látni, hanem bohócokat egy cirkuszi mutatványban.

Olyan embereket, akik teljesen lemondtak arról, hogy problémákat oldjanak meg, inkább a lájkvadászattal vannak elfoglalva.

Pedig teendő akadna bőven. Mindenki tudja, hogy a válságnak egyetlen megoldása van: a béketeremtés a menekültek szülőhazájában.

A migránsokkal bohóckodó európai politikusoknak ez már eszébe sem jut, ők kisgyermekként nézik a nagyokat, az Egyesült Államokat, Oroszországot, Törökországot, az Öböl menti államokat, hogy mit művelnek a Közel-Keleten.

Pedig a válság az európai országokat is komolyan sújtja.

Itt már nemhogy Churchillek nincsenek, a felelősen gondolkodó politikusok eleve hiányoznak.

Ami marad, a kis Farhad támogatása.

Egy nap hátha tényleg nagy festő lesz, mint az igazi Pablo Picasso, aki 1937-ben elkészítette a híres Guernicát, emléket állítva az azonos nevű település elleni támadásnak.

Ha minden így halad tovább, és az európai politikai elit nem kínál megoldást a migráció problémájára, csak hagyja élesedni a feszültségeket, akkor a „kis Picasso” is készíthet néhány évtized múlva egy hasonló tárgyú festményt. Európáról.

Szerző: Majláth Roland/mno.hu