h i r d e t é s

A magyarok fele boldogtalan?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A magyarok fele boldogtalan?

2023. március 29. - 06:00

Egy friss, 32 országot felölelő kutatás eredményeként mutatott rá az Ipsos felmérése arra, hogy a magyaroknak a fele boldogtalannak érzi magát és csak minden második magyar boldog, míg ha a 32 országot együttesen nézzük, akkor ez az arány kedvezőbb, ugyanis 4 emberből 3 boldognak mondta magát.

A Virágozz és Prosperálj Közhasznú Alapítvány évek óta számos karitatív programmal dolgozik azon, hogy az emberek egyéni, családi, illetve nagyobb közösségi szinten is képesek legyenek örömtelibb életet kialakítani maguk és környezetük számára és ezáltal képesek legyenek nagyobb boldogság elérésére és a hétköznapi nehézségek könnyebb leküzdésére.

Így történt ez idén márciusban is a Boldogság világnapjának hetében, amikor is több, mint 4.000 családot leptek meg az Alapítvány önkéntesei Budapesten, Szegeden, Nyíregyházán és Szekszárdon ajándékkönyvecskékkel Az út a boldogsághoz nemzetközi mozgalom keretében. A könyvecskék 21 észszerű nézőpontból világítanak rá az életre, az emberi kapcsolatokra, hogy miképp lehetünk boldogabbak és sikeresebbek, kiemelve az alapvető pozitív értékek fontosságát és hatását életünkre.

Az emberek örömmel fogadták a könyvecskéket, a figyelmességet, megköszönve, hogy fontosnak tartják őket és hogy fontos az ő boldogságuk.

Az alapítvány elnöke, Novák Antónia elmondta, hogy „nem gondoljuk, hogy egy könyv egy csettintésre boldoggá tenne bárkit, de hisszük és tudjuk, hogy a könyvben található nézőpontok segítségül szolgálhatnak ahhoz, hogy bárki olyan irányt vehessen életében, mely örömtelibb életet tud biztosítani számára, és kapcsolatait olyan szintre tudja helyezni, mely a boldogság alapja tud lenni”. Az Alapítvány elnöke megemlítette azt is, hogy ahhoz, hogy pozitív társadalmi változást érjünk el, hogy az említett és hasonló felmérések arányán javulást tapasztaljunk, társadalmi összefogásra van szükség és olyan értékeket, mintákat kell felmutatni az embereknek, a gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt, melyek építik, segítik, emelik és nem rombolják az életminőséget és az emberi kapcsolatokat.

A Boldogság világnapja ugyan egyszer van egy évben, de fontos, hogy az ez irányú törekvés a mindennapok részévé váljanak, hogy beszéljünk róla és minél többen tegyünk azért, hogy gyermekeink és mi magunk is egy boldogabb társadalomban élhessünk, mely tiszteleten, megértésen, őszinteségen, összefogáson és az alapvető emberi értékeken alapul.