h i r d e t é s

A magyarok érjék be az ízetlen, ehetetlen műkajákkal!

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

A magyarok érjék be az ízetlen, ehetetlen műkajákkal!

2016. január 12. - 10:18
0 komment

Az utóbbi időben elszoktunk attól, hogy bármilyen készételt vegyünk magyarországi boltokban, egyrészt, mert rászoktunk a háztáji piacokra, másrészt a valódi zöldség-gyümölcs piacok érzéséhez sincs fogható. 

Fotó: erdekesvilag.hu

Ellenben most tél van, trutyi, hideg, eső, az utóbbi pár hétben muszáj volt néha úgymond készételt vásárolnom. 

Vettem többek között egy olyan literes levest produkáló zacskós levest, amelyet évekkel ezelőtt előszeretettel vásároltam, főleg abban az időben, amikor még szingli voltam, vagy a gyerekek voltak nagyon picik és én gyorsan feltettem magamnak valami gyors kaját, amit zömmel én fogyasztottam el egyedül. A számban érzem az akkori levesek ízét és a nagyra duzzadó grízgombócokat vagy tésztákat is imádtam. Éppen ezért semmi problémát nem láttam abban, hogy vásároljak most év végén egy tasak ilyen levest. Amit ma elkészítettem. Férj és én ettünk belőle, illetve leginkább férj, mert én kitértem a hitemből.

A lötty, ami elkészült, leginkább egy színes víz hatását keltette, elképesztően sótlan volt és nemhogy három tányérba jutott volna levesbetét, de egy tányérba is épphogy sikerült valamennyi cuccot belevadásznom. Raktam az én tányéromba Erős Pistát, de úgy is ehetetlen volt. Megsóztam és még mindig. Semmi. Csak csúnya szavak jutnak eszembe, ha minősíteni akarnám az érzést. 

Hasonló élményünk volt már fiam kedvencével, a Nutellával. Párszor vettünk neki csokis mogyorókrémet itthon és imádta, meg mi is. Egészen addig, amíg nem találkoztunk az Igazival. Van egy üzlethálózat Magyarországon, amelynek nincs boltja Szegeden és én évek óta emiatt nyekergek. Ebben az üzletben közvetlenül Ausztriából vagy Németországból hozzák a tartós élelmiszereket, egy grammnyi magyarság nincs a termékeikben és az, hogy itthon kerülnek abba az adott boltba eladásra, csak annyiban válik magyarosítottá, hogy rátesznek egy nünüke magyar cetlit, mint terméktájékoztatót.

Ebben az üzletben sikerült nekünk vásárolnunk Nutellát. Már a boltban lehidaltunk, mert a krém színe merően más volt, mint amit mi itthon megszoktunk. Ugyanis a színe sötét. Több árnyalattal sötétebb, mint a magyarországi trutyi és ha kibontod az üveget, szinte fejbe kólint a belőle kiáradó illat. És az íze! Jó ég, gyerekek, el sem tudom mondani! Isteni finom! Telt, erőteljes, össze sem hasonlítható a magyar társaival!

Azóta ha Nutellát szeretnénk vásárolni, bizony nem érdekel minket, hogy a legközelebbi üzlet húsz kilométerre található Hódmezővásárhelyen, átmegyünk és ott veszünk. 

Hasonló élményeink lesznek, úgy érzem, a sós ropogtatni valókkal is. Nem vagyunk egy chips zabáló család, de tavaly konkrétan kétszer előfordult, hogy ilyen terméket vásároltam. A foci vb döntőjére, valamint Szilveszter éjszakára vettem. Olyan jó nevű chips került a kosaramba, amelynek szintén ismertem már az ízét régről. Az én kedvencem az úgynevezett pikáns paprikás, amely olyan, hogy pár darab pelyhet is ha a szádba veszel, már tüzet okádsz a csípős ízétől, mint Süsü. 

Nos, eltapsoltam 1200 forintot három zacskó ilyenre és ezt sem fogok venni itthon soha többé, az egyszer biztos. Az én oltári erős chipsemnek ugyanis nemhogy erős íze nem volt, de semmilyen íze nem volt. Semmi! Papírlapot rágicsálni lehet hasonló érzés. Irány legközelebb a fent említett “osztrák bolt”, ahol lehet, hogy egy százassal drágább minden sós rágcsa, de legalább lesz íze. 

A sonline.hu internetes oldalon olvastam a témában az imént egy cikket, ők több háziasszonyt kértek meg, mondják el hasonló tapasztalásaikat. A cikk címe: A magyarnak feleannyi gombóc jár, mint az osztráknak.

Innen idézek:

Három tányér leves jött ki egy levesporból korábban és vagy harminc gombóc volt benne, újabban maximum két és fél adagnyit tesznek bele és feleannyi gombócot, az íze is jellegtelenebb, leginkább a vízére hajaz.

– mondja azt az egyik háziasszony, amit én is ecseteltem fentebb.

Szintén a cikk írja:

Négy éve a Szlovák Fogyasztók Szövetsége Brüsszelig is elhallatszó sajtókampányt indított, azt állítva: ugyanannak a nemzetközi cégnek a terméke keleten silányabb minőségben kerül az áruházak polcaira, mint nyugaton. Nemrég a magyar élelmiszer-biztonsági hivatal (Nébih) vizsgálódott, és egyes termékek igazolták a „szlovák gyanút”, mások azonban nem. A HVG írta meg, hogy e szerint a magyar energiaital kevésbé dob fel, mint az osztrák, mert kevesebb taurint tartalmaz. Az apróbetűkből persze ez kiderül, de melyik vevőnél van a zsebben egy osztrák is, hogy össze tudja hasonlítani? A magyar piacra szánt vaníliás cukorra is ráírták, hogy vaníliarúd-őrleményt is tartalmaz, de az csak a vizsgálatból derült ki, hogy az osztrák zacskókba nem az egész rudat darálják bele, hanem csak az igazi aromát adó belsejét.
S ha már a levesporokat említettük: a Nébih szakértői kiszúrták, hogy a magyar boltokban kaphatókban több a konyhasó és kisebb a tömegük, így csak hígabb leves főhet belőlük, mint odaát. Megszámolták: a bécsi húsgombóclevesben majdnem kétszer annyi a gombóc, mint a pestiben.

Hogy mi a konklúzió a megdöbbenésen túl? Marad a piac, a háztáji és a  húsz kilométer utazás, ha bolti terméket akarok. Végtelenül szomorú. 

 

bouvet.cafeblog.hu