h i r d e t é s

A Magyar Nemzet összeférhetetlenséget talált egy alkotmánybírónál

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

A Magyar Nemzet összeférhetetlenséget talált egy alkotmánybírónál

2021. július 30. - 11:24

Alkotmánybíró és rektorhelyettes nem lehet egyszerre az ember

Czine Ágnes alkotmánybírói munkája mellett a Károli Gáspár Református Egyetem rektorhelyetteseként is dolgozik - Fotó: MTI/MTVA / Beliczay László

A Magyar Nemzet című kormánylap szerint törvénytelen, hogy Czine Ágnes alkotmánybírói munkája mellett a Károli Gáspár Református Egyetem rektorhelyetteseként is dolgozik. - írja a 444

A szabályok szerint az alkotmánybírók legfeljebb tudományos, oktatótevékenységet folytathatnak, az egyetemi vezetői pozíció viszont túlmutat ezen. Azt írják, Czine 67,5 millió forint megbízási díjat és jutalmat vett fel 2019 októberétől idén januárig rektorhelyettesként.

Czine Ágnest 2014-ben választották alkotmánybíróvá, egyszerre Sulyok Tamással és - az azóta kúriai elnökké vált - Varga Zs. Andrással. A hvg.hu akkori cikke szerint, bár mindhármukat a Fidesz jelölte, Czine személye volt a legkevésbé konfliktusos. A lap névtelenséget kérő bírósági forrása azt mondta, sosem lehetett arról hallani, hogy bárhová is húzna.