h i r d e t é s

A magyar kormány rengeteg olyan tesztet vásárolt Kínától, amely olyan silány, hogy ott le is tiltották

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

A magyar kormány rengeteg olyan tesztet vásárolt Kínától, amely olyan silány, hogy ott le is tiltották

2020. május 04. - 14:11

Hiába veszünk tonnaszámra COVID-19-es teszteket Kínától, ha annak minősége olyan pocsék, hogy még a távol-keleti országban is letiltják a használatát. - írja a borsod24.hu.

Az exportáló cég ma már nem is szállíthat külföldre, mi viszont még néhány nappal előtte jó alaposan bevásároltunk egy termékből, ami jó eséllyel semmit sem ér.

Március 27-én a magyar kormány levélben fejezte ki a háláját azért a harmincezer koronavírus-tesztért, amely pár nappal korábban érkezett Kínából Budapestre.

A Kína és Magyarország közötti barátság sosem volt erősebb. Várjuk, hogy a jövőben még szorosabban együttműködjünk

 – írta Gazsó Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közigazgatási államtitkára.

A magyar államtitkár többek közt a tesztek kínai gyártójának, egy Hybribio Biotech nevű cégnek mondott köszönetet a levélben. Mindössze négy nappal később Kína azonban szigorított az exportszabályain – ezek alapján a cég ma már nem is szállíthat koronateszteket külföldre. 

Az elmúlt hetekben több ország is arra panaszkodott, hogy pocsék minőségű árukat kaptak kínai cégektől. Ezt követően a kínai hatóságok áprilisban többször is módosítottak azokon a szabályokon, amelyek a koronavírus elleni védekezéshez szükséges eszközök kivitelére vonatkoznak:

Április 1-től csak azok a cégek szállíthattak külföldre a koronavírus kezeléséhez használt orvosi eszközöket, amelyek felkerültek a National Medical Product Administration (NMPA) nevű szervezet listájára. Kínában ez a hatóság ellenőrzi a gyógyászati eszközök minőségét, és ad engedélyt a belföldi forgalmazásukra.

Április 26-tól ismét lazultak a szabályok, és azok a cégek is exportálhatnak, amelyek nincsenek rajta az NMPA listáján, de rendelkeznek a szükséges külföldi tanúsítványokkal. Ezeknek a cégeknek a nevét szintén nyilvánosságra hozták a kínai hatóságok. 

A Hybribio neve egyik listán sem szerepel. Két másik, a magyar mentősök által jelenleg is használt gyorsteszt gyártói (az Anhui Deep Blue Medical Technology és Hangzhou Clongene Biotech) az NMPA listáján nincsenek rajta, a kínai belföldi piacra nem gyártanak terméket. Az Európai Unióba való behozatalt megengedő CE-tanúsítvánnyal rendelkeznek ugyan, de egy április végi tanulmány szerint a két cég által Magyarországra hozott gyorstesztek „alkalmatlanok a COVID–19-fertőzött, aktuálisan fertőző személyek kimutatására”.  

A kínaiak szerint sem jók, de nálunk már itt vannak

A koronavírus megjelenése óta Magyarország több mint egymillió tesztet importált és további közel kétmillió tesztre van szerződésünk, mondta Szijjártó Péter április végén a parlamentben. A külügyminiszter szerint a tesztelések az Egészségügyi Világszervezet előírásai alapján zajlanak. A hivatalos adatok szerint közel 80 ezer tesztet végeztek állami ellátásban, május elején országos szűrővizsgálat is indult 18 ezer ember bevonásával, és a kormány mellett dolgozó egészségügyi szakemberek is a további tömeges tesztelést támogatják.

Azt sem az Operatív Törzs, sem a Külügyminisztérium nem árulta el, hogy a felhasznált teszteket mely gyártóktól és mennyi pénzért szerezték be. Néhány tesztgyártó neve azonban felbukkant cikkekben, fotókon és videókon. 

A Hybribio Biotech Magyarországra szállított tesztjeiről és a kormány köszönőleveléről maga a tesztgyártó cég adott hírt április elején. A dobozokról készített képekről arra lehet következtetni, hogy a tesztek egy márciusi közbeszerzés alapján, a Semmelweis Egyetem és a Kromat Kft. közötti szerződés keretében érkeztek Magyarországra. A magyar cég 702 ezer euróért (240 millió forintért) vállalta 30 ezer darab koronavírus-teszt beszerzését (a tesztekkel kapcsolatos kérdéseinkre a Kromat nem válaszolt).

Két másik, a magyar mentősök által otthoni teszteléshez használt szett gyártójának a nevét (Anhui Deep Blue Medical Technology és Hangzhou Clongene Biotech) először a HVG szúrta ki az Országos Mentőszolgálat Orvosszakmai Osztály Szakmai Munkacsoportjának honlapján.  Ezeknek a teszteknek a használati utasítása látható annál a mentősnél is, aki egy fertőzésgyanús magyar vloggert tesztelt az otthonában. 

Az Anhui Deep Blue Medicalról nemrég írta meg a 444, hogy weboldalán szereplő referenciák megtévesztők és nem igazolják a termék működőképességét,  egy texasi városban pedig ki is vonták a forgalomból a használhatatlannak bizonyult teszteket.

A mentősök által használt másik gyorstesztet, a „Clungene”-t a Happy Business Services Zrt. (HBS) forgalmazza Magyarországon (a cég jogelődjei, köztük a Novotrade Nyrt. a kilencvenes évektől foglalkoztak orvostechnikai eszközök importálásával). A HBS honlapja szerint már több szállítmány is érkezett a kínai cégtől. A tesztek jelentős részét az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) vásárolta meg, de szállítottak a termékekből több egyetemre és magánkórházba is. 

A HBS április elejéig mintegy 125 ezer darab Clungene gyorstesztet szállított Magyarországra, ebből 20 ezer tesztet a Semmelweis Egyetem számára

 – mondta Dr. Rényi Gábor, a HBS igazgatóságának elnöke. Rényi szerint a cég az ÁEEK pályázatán további 80 ezer darab teszt szállítására is megbízást nyert, amelyet “maradéktalanul teljesített”. (Erről a pályázatról a közbeszerzési értesítőben nem jelentek meg részletek.) 

„A Hangzhou Clongene Biotech Ltd. 2004 óta gyárt immunológiai teszteket és exportálja termékeit a világ számos országába, az Egyesült Államoktól Európán át a Távol-Keletig. A termékei minden exportpiacon rendelkeznek a szükséges engedélyekkel” – mondta Rényi, aki szerint a Clongene engedélyét – más eszközgyártókhoz hasonlóan – április 1-jén felfüggesztették, de április 26-án visszakapta azt. Ennek birtokában az addig „feltorlódott” szállítmányai is újraindulhattak: jelenleg „több százezer” teszt érkezését várja a HSB. 

Furfangosnak kell lennünk

Valóban nagyon különböző minőségűek az áruk

 – panaszkodott Müller Cecília is egy március végi sajtótájékoztatón a Kínából érkező orvosi eszközökre, amikor az Európába szállított selejtes tesztekről és védőfelszerelésekről kérdezték. A Magyarországra érkező szállítmányokat Müller szerint átvizsgálják, hiszen fontos, hogy a védőfelszerelésekben „megbízhassunk”.

Az Operatív Törzstől megkérdeztük, hogy pontosan hány olyan teszt érkezett Magyarországra, amelyeknek a gyártói április óta már nem exportálhatnak Kínából, és ezeket végül felhasználták-e. Azt is szerettük volna megtudni, hogy a kínai szabályok szigorítása óta mely cégekkel állapodtak meg a tesztek beszerzésére, a kérdéseinkre azonban nem válaszoltak.  

Április végén, újabb kínai szállítmányok fogadásakor Magyar Levente, a külügyminisztérium miniszterhelyettese arról beszélt, hogy továbbra is „véres verseny megy” az orvosi eszközökért.

Akin több izom van, az előnyből indul, nekünk meg furfangosnak kell lennünk, meg leleményesnek

 – mondta Magyar, aki aznap közel ötszáz lélegeztetőgép mellett 25 ezer koronavírus tesztet is fogadott a repülőtéren. Az erről készült videó alapján úgy tűnik, hogy a magyar kormánynak sikerült új tesztbeszállítót találnia: a repülőgépből „Maccura” feliratú dobozokat pakoltak ki. Ez pedig egy olyan tesztgyártó cég, amely mind az NMPA, mind a külföldi tanúsítvánnyal rendelkező cégek listáján is szerepel. 

borsod24.hu