h i r d e t é s

A Magyar Ápolók Napjára

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

A Magyar Ápolók Napjára

2020. február 19. - 11:29

Február 19-én Kossuth Zsuzsanna születésének évfordulóján mondunk köszönetet mindazoknak, akik nap mint nap erejükön felül nyújtanak segítséget a betegeknek.

A kép illusztráció! - Forrás: MTI

Sajnálatos módon azonban a mai napon az ápolóknak nincs okuk az ünneplésre. Az egészségügyben dolgozni ma Magyarországon hihetetlenül nagy áldozatot és kihívást jelent, az alacsony bérek, a rengeteg túlóra és az embertelen állapotok miatt a kórházakban. Ennek következménye, hogy a tíz éve végzett szakdolgozók kétharmada már elhagyta az egészségügyi pályát. Az országos ápolóhiány ellenére az Orbán-kormány továbbra sem hajlandó érdemben emelni a szakemberek fizetését, sőt folyamatosan megalázza őket a csak papíron létező béremelésekkel.

Mégis mindezek ellenére vannak, akik vállalják a szolgálatot. Nekik köszönhető, hogy még nem omlott össze teljesen a betegellátás, ezért köszönet és hála illet meg mindenkit, aki a mai körülmények között is vállalja ezt a hivatást. 

MSZP (OS)