h i r d e t é s

A Liberálisok "Stop Orbán" kampányt indítanak

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Liberálisok "Stop Orbán" kampányt indítanak

2018. január 22. - 14:28

A Liberálisok "Stop Orbán" kampányt indítanak, hogy felhívják a figyelmet a kormány menekültekkel, Soros Györggyel és civilekkel kapcsolatos hazugságaira - közölte Fodor Gábor pártelnök hétfői sajtótájékoztatóján.  

Forrás: demokrata.hu

A politikus a kezdeményezést azzal indokolta: a Liberálisok szerint kormány egy újabb felháborító kampányt kezdett el "Stop Soros" címmel, amely több elemében is hazugságra épül, és erre fel kell hívni a választók figyelmét. Hangsúlyozta: a "Stop Orbán" kampánynak az is az üzenete, hogy meg lehet állítani a Fideszt és Orbán Viktort április 8-án a választásokon.

Fodor Gábor szerint a kormány "pávatáncot" folytat a menekültkérdéssel kapcsolatban, hiszen világossá vált, hogy az elmúlt időszakban Magyarország befogadott 1300 menekültet, miközben a kabinet harcolt az ellen, hogy a kvótarendszer alapján 1294 menekültügyi eljárást lefolytasson. Közölte: a Liberálisok közérdekű adatigényléssel élnek, hogy kiderüljön, a befogadott menekültek közül hányan feleltek volna meg az uniós kvótáknak.

A pártelnök elmondta: a "Stop Orbán" akcióterv részeként az Állami Számvevőszék (ÁSZ) fellépésével is foglalkozni akarnak, mert tarthatatlan, hogy nem lehet fellebbezni az ÁSZ megalapozatlan döntései ellen. Ezért Fodor Gábor személyes találkozót kezdeményez Domokos László ÁSZ-elnökkel, valamint az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul az ügyben.    

A Liberálisok kampányához csatlakozott a Lendülettel Magyarországért is, amelynek társelnöke, Lévai Katalin azt mondta: az Orbán-kormány hamis propagandát folytat menekültügyben, mert úgy tünteti fel Magyarországot, mintha célország lenne, holott tranzitország, valamint összemossa az illegális bevándorlókat és a menekülteket.

A Medgyessy-kormány esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli minisztere szerint a kormány a civilek ellen is hamis propagandát folytat és lehetetlen helyzetbe akarja hozni azokat a szervezeteket, amelyek Soros Györgytől vagy külföldről kapnak támogatást.

(MTI)