h i r d e t é s

A legmagasabbra emelték a terrorkészültségi szintet Franciaországban

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A legmagasabbra emelték a terrorkészültségi szintet Franciaországban

2020. október 29. - 16:41

Rövid időn belül már a második késes támadást követték el.

Fotó: AFP / ERIC GAILLARD

"A kormány határozott és könyörtelen választ ad a "gyáva és barbár" tettre" - jelentette be Jean Castex francia miniszterelnök.

Szerdán reggel 9 óra körül terrortámadás történt Nizzában. Egy támadó több embert is megkéselt a Notre Dame templomban. Számos sérültet kellett ellátni a helyszínen, több ember pedig életét vesztette a támadásban. Az egyik áldozatot lefejezte a támadója. Az ügyben a terrorellenes ügyészség nyomozást indított, a támadót elfogták.

A hatályos szabályok szerint a megemelt terrorkészültségi szint addig maradhat érvényben, amíg véget nem ér a válság. A lépés lehetővé teszi a rendkívüli erőforrások mobilizálását a közvetlen terrorfenyegetettség elhárítása érdekében. A kormányfő elmondta: péntek délelőtt összeül a védelmi tanács Emmanuel Macron francia elnök vezetésével. 

Nem sokkal később a rendőrök Avignon közelében agyonlőttek egy férfit, aki lőfegyverrel fenyegetett járókelőket az utcán.

Mindkét esetben iszlamista indíttatást sejtenek a háttérben. A muszlimok csütörtökön ünneplik Mohamed próféta születésének évfordulóját.

Franciaországban délután harangszóval emlékeznek az áldozatokra.

Az incidensre csaknem két héttel Samuel Paty meggyilkolását követően került sor. A tanárt egy moszkvai születésű csecsen fiatal lefejezte, mert Mohamed-karikatúrákat mutatott diákjainak a szólásszabadságról szóló óráján. A gyilkosság világszerte felzúdulást keltett, és kiélezte a feszültséget a Nyugat és a muszlim világ között.

Nizzában 2016. július 14-én, a francia nemzeti ünnepen kamionnal hajtott az ünneplő tömegbe egy tunéziai származású férfi. A támadásban 86-an vesztették életüket, az elkövetőt végül lelőtték. (nepszava.hu)

 

Orbán levelet írt Macronnak a nizzai merénylet miatt

A magyar kormányfő azt írta, mély megdöbbenéssel értesült a Nizzában elkövetett szörnyű terrortámadásról.

"A mai és az elmúlt hetek támadásai is egyértelműen megmutatták, hogy közös európai kultúránk, életmódunk és értékeink a szélsőséges terrorizmus célkeresztjébe kerültek," fogalmazott a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor biztosította Franciaország államfőjét Magyarország támogatásáról ezekben a nehéz órákban. „Készen állunk arra, hogy egyesítsük erőinket a hagyományos európai értékek és a hagyományos európai életforma megvédése érdekében” – írta kondoleáló levelében a magyar kormányfő.