Ejnye, miniszter úr! A szakmatanulás meg a gimnázium nem zárja ki egymást!

Így elkerülhető lenne, hogy a gimnáziumban végigbukdácsoló diákok 18 évesen szembesülnek azzal, hogy szakmát kellett volna választani

– mondta.

Úgy tűnik, Lázár János nem hallott arról, hogy a szakmatanulás meg a gimnázium nem zárja ki egymást. Nem csak egyetemre lehet menni gimnáziumi érettségi után: szakmát is lehet tanulni. Méghozzá ingyen. Sokan teszik ezt már évtizedek óta.

A fiai meg még kicsik, így el sem tudja képzelni, hogy lehetnek olyan fiúgyermekek (de lányok is), akik 13 és fél éves korukban nem szerepelnek jól egy matematika vagy magyar felvételin, aztán 18-20 évesen mégis alkalmasak arra, hogy egyetemre menjenek.

Arról sem hallott, hogy 14 éves korukban a gyerekek általában még nem rendelkeznek pályaválasztási érettséggel, nem alakult ki határozott érdeklődési körük – felelőtlenség azt elvárni tőlük, hogy szakmát válasszanak.

Méghozzá úgy, hogy a választást az iskolai évek alatt nem tudják korrigálni.

Mert a mai rendszerben nem tudják.

A különböző iskolatípusok között nincs átjárás – semmilyen irányban

Nemcsak nehéz, hanem lehetetlen is a váltás, hiszen a szakképzésben olyan mértékű a gyakorlat, hogy az pótolhatatlan, a gimnáziumban meg annyival több a közismeret, hogy ember legyen a talpán, aki különbözetit tud tenni akár egy fél év után is. Ugyanezért nincs átjárás a szakmák közt sem: ha kiderül, hogy nem tetszik egy szakma, vagy valami miatt nem való a gyereknek, akkor elölről kell kezdeni az iskolát egy másik szakmában.

A szakgimnázium célja hivatalosan is a szakirányú továbbtanulásra való felkészítés – ami megint csak feltételezi, hogy 14 évesen egy életre tud valaki pályát választani.

Nem kellene ennek így lennie – és egyre kevesebb országban van így. Ha nem nyolcadik után válnának szét az iskolatípusok, hanem később, az már javítana a helyzeten. Ha pedig a középfokú képzés ideje alatt egy-egy iskolán belül lehetőség lenne arra, hogy sokféle területen kipróbálják magukat a tanulók – beleértve a szakmai jellegű tevékenységeket is –, akkor a kötelező felvételi és a 14 éves kori szelekció kérdése fel sem merülne.

Annál is kevésbé, mert ma már nem is pályaválasztásról, hanem életpálya-építésről szokás beszélni, hiszen a munka világa egyre gyorsabban változik. Alig akad, aki pontosan azzal foglalkozik, amire az iskolában képesítést szerzett.

Nem vagyok a szakmatanulás ellen: 25 éven át azzal foglalkoztam, hogy információs rendszerek építésével segítsek a fiataloknak és a felnőtteknek a megfelelő képzés, a megfelelő szakterület kiválasztásában. Sokat dolgoztam azért, hogy az érettségizettek ne csak a felsőoktatási továbbtanulást, hanem a szakképzésbe lépést is figyelembe vegyék, ha továbbtanulásban gondolkodnak.

A döntést 14 évesen kell meghozni

De kétségbe ejt, ha azt látom, hogy ezt a döntést 14 évesen kell meghozniuk. És még jobban, hogy aki halasztani akarja a döntést, és a mai változó világban szükséges rugalmasságot lehetővé tevő gimnáziumot választaná, azt megfosztják ettől a lehetőségtől.

Azok a szülők és nagyszülők, akik látják, hogy 14 évesen milyen stressznek vannak kitéve a gyerekek a már most is sok helyen kötelező felvételivel, akik látják, hogy értékes, tehetséges gyerekek hogyan rontják el a legtöbb gimnáziumban most is előírt írásbeli felvételit, akik tudják, hogy egy egyszeri méréssel nem lehet alkalmasságot megállapítani, rettegve várják a jövő évet, amikor semelyik gimnázium nem veheti majd fel az alkalmasnak tartott gyerekeket sem, ha nem éri el a feltehetően jó magasra tett felvételi ponthatárt.

Azok pedig, akiket kétségbe ejt, hogy Magyarországon már ma is befolyásolja az iskolai teljesítményt és az iskolai pályafutást a családi háttér, nyugtázni kénytelenek az újabb vereséget: aki rossz helyre született, annak még az eddiginél is kevesebb esélye lesz a kiemelkedésre.

Szerző: Juhász Ágnes/gepnarancs.hu