h i r d e t é s

A Közgép már el is bukott egy 3,3 milliárdos tendert

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

A Közgép már el is bukott egy 3,3 milliárdos tendert

2015. február 13. - 16:26
0 komment

Hiába indult a Közgép egy 3,3 milliárdos útépítési tenderen, helyette az elmúlt időszakban formálódó "új-Közgép" nyerte a közbeszerzést.

Az uniós közbeszerzési értesítő szerint a Duna Aszfalt és a KE-VÍZ 21 Kft. nyerte el azt a 3,3 milliárd forintos közbeszerzést, melynek keretén belül a 338. sz. főút Nyíregyháza nyugati elkerülő szakaszának kivitelezési munkáit és kiegészítő tervezési feladatait kell elvégezni - írja az mfor.hu.

A nyertesek mellett a Strabag és a Közgép is külön-külön is pályázott a tenderre, ám a tiszakécskei Duna Aszfalt lett a tender győztese, mely az MFOR szerint az elmúlt időszakban egyre több közbeszerzésen tud győzedelmeskedni.

A lap szerint a hirdetményt csak ma tették közzé, miközben a tendert meghirdető Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. már két nappal korábban, 11-én feladta azt. A szerződéskötésre pedig február 5-én került sor. Pont azon a napon, amikor Simicska Lajos bejelentette a totális médiaháború indítását a Népszavában.

 

atv.hu