fbpx A kötelező oltás több ezer felmondáshoz vezethet az egészségügyben | CIVILHETES

h i r d e t é s

A kötelező oltás több ezer felmondáshoz vezethet az egészségügyben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

A kötelező oltás több ezer felmondáshoz vezethet az egészségügyben

2021. július 31. - 06:49

 

Akár súlyos ellátási gondokat is eredményezhet a magyar egészségügyben, hogy kötelezővé tette a kormány két oltás felvételét. Az egyik szakszervezet több ezerre becsüli azok számát, akik nem adatták be egyik vakcinát sem maguknak. Az egészségügyi dolgozók kitettsége miatt minden szakmai szervezet támogatja a döntést. Boldogkői Zsolt pedig az általános, mindenkire vonatkozó kötelezettség bevezetésétől sem zárkózna el - Írja a napi.hu

Forrás: Portfolio.hu

Megjelent a rendelet, mely szerint legkésőbb szeptember elsejéig be kell oltatni magukat a köz- és magánegészségügyi ellátásban dolgozóknak - ez vonatkozik a mentőknél, a gyógyszerellátásban, a diagnosztikában, a betegszállításban és a szociális intézményekben egészségügyi ellátást nyújtó dolgozókra is. Aki nem veszi fel az oltást, elbocsátják. Az Orbán-kormány által bejelentett intézkedést a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara is támogatja, és azt az Országos Kórházi Főigazgatóság is indokoltnak tartja mind az ágazatban dolgozók, mind a betegek és a hozzátartozóik egészségének védelme érdekében.

Viszont - ahogy az RTL Klub a Független Egészségügyi Szakszervezet vezetőjétől megtudta, hogy úgy számolnak, 7-8 ezer dolgozó van, aki nem adatta be a vakcinát. Soós Adrianna, a szervezet vezetője szerint nagy részük ezután sem fogja felvenni valamelyik oltást.

"Ez súlyos betegellátási gondot eredményezhet. Akár a radiológián történik ilyen, akár máshol, egészen addig, amíg nem tudják őket pótolni" - véli Soós, akik a legtöbben annyira félnek az oltástól.

Boldogkői Zsolt virológus még több szakmában tenné kötelezővé, főként ott, ahol sok emberrel foglalkoznak. Szerinte ha ez sem növeli kellőképpen az átoltottságot, gátolja meg a betegség terjedését, akkor általános kötelezettséget is indokoltnak tartana. Ezt a magyar kormány viszont egyelőre nem támogatja.

A Koronavírus Sajtóközponttól viszont azt közölték, elenyésző a szektorban azok száma, akik nem kérték az oltást. (napi.hu)


 

h i r d e t é s

Kommentek