h i r d e t é s

A kormánypárti rendezőnek nagyon tetszik a színházak államosítása

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A kormánypárti rendezőnek nagyon tetszik a színházak államosítása

2019. december 10. - 13:52

Az új színháztörvénnyel demokratikus módon kezelné a kormány a színházak évtizedes problémáit, például a finanszírozás kérdését, mondta Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, a Nemzeti Színház igazgatója hétfő reggel. - írja a propeller.hu.

Forrás: MTI Fotó: SOÓS LAJOS

Az elnök elmondta, minden színházzal tárgyalna a kormány, s a társulatok háromféle megoldás közül választhatnak: az önkormányzat maga finanszírozza a működést vagy minisztériumi fenntartásba kerül, esetleg közösen oldják ezt meg.

Hozzátette, jelenleg igazságtalan a rendszer, hiszen például a Fővárosi Önkormányzat átlagosan 20 százalékkal kevesebb támogatást ad a színházainak, mint a vidéki települések.

Ugyanakkor vidéken is eltér a támogatás mértéke, hiszen van olyan intézmény, amely a működési költségének körülbelül a 40 százalékát kapja, míg egy másik a 60 százalékánál is több finanszírozásban részesül

– tette hozzá.

Kijelentette, nagyon örülnek a törvénytervezet tartalmának, hiszen az lehetőséget jelent az "újratervezésre", és az igazságtalanságok megszüntetésére. Jelezte, hogy a színházak támogatásának majdnem a 80 százaléka a fenntartó minisztériumtól jön, miközben a tárcának nincs beleszólása a társulatok ügyeibe.

Kérdésre azt mondta, az Emberi Erőforrások Minisztériuma átlátható gazdálkodást vár a színházaktól, de

én még attól sem félnék, hogy esetleg témák kapcsán prioritásokat nevez meg.

Miért ne? A kultúrpolitika lényege, hogy meg tudja fogalmazni azt, hogy mely értékek mellett teszi le a voksát

– fogalmazott, hozzátéve, a színházak szabadságának ettől még meg kell lennie.

propeller.hu