h i r d e t é s

A kormánymédia közlekedési káoszról akart élőzni, de nem jött össze

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

A kormánymédia közlekedési káoszról akart élőzni, de nem jött össze

2021. június 17. - 06:30

A Ripost munkatársai pár percig élő Facebook-közvetítésben mutatták az általuk apokaliptikusnak vélt, felújítás alatt álló Clark Ádám teret. A felvételen ugyanakkor mindent lehetett látni, csak a káoszt nem.

"Lezárták a Lánchidat, totális káosz! Élőben jelentkezünk a Clark Ádám térről" - írta a Ripost a kép mellé a Facebookon

Napok óta attól hangos a Fidesz és a kormányközeli média, hogy óriási dugók vannak Budapesten a különböző felújítások miatt. Természetesen ezek mindegyike arra fut ki, hogy Karácsony Gergelyt ekézhessék, így vélhetően ez lehetett a célja a Ripost munkatársainak is, akik a Facebook-oldalukon élőben mutatták meg szerda reggel a Clark Ádám téri forgalmat. "Lezárták a Lánchidat, totális káosz!" - írták a posztjukban, de amit láthattunk a képsorokon, az finoman szólva is messze volt attól.

A téren mérsékelt volt a forgalom, dugó és fejetlenség egyáltalán nem volt. Az autók, a buszok, a biciklisek nyugodtan, akadály nélkül haladhattak át a téren.

Így hát a bulvárlap a következő felvételekkel tudta csak megörvendeztetni olvasóikat:

nepszava.hu