h i r d e t é s

A kormány Brüsszellel fizettetné ki a postások béremelését

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A kormány Brüsszellel fizettetné ki a postások béremelését

2020. március 06. - 12:17

Az Európai Bizottsághoz fordul a posta ügyében a nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter - erről Schamschula György, a Magyar Posta vezérigazgatója beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában csütörtökön.

Illusztráció: MTI Fotó: Balogh Zoltán

A vezérigazgató elmondta, hogy csütörtökön megkezdik a bértárgyalásokat a Magyar Postánál.

Bár az elmúlt három évben jelentős előrelépés történt - 40 százaléknál is több a növekmény -, tudják, hogy ez nem elég

- fejtette ki. A bérek ugyanakkor a teljes árbevétel 60-70 százalékát teszik ki, a bértömeg olyan fenntarthatatlan pályán mozog, amivel foglalkozni kell.

A társadalmi igények miatt jelenleg 1600 helyett 2700 postát tartanak fenn.

Ahhoz, hogy ezt fenn tudjuk tartani, plusz pénzre, plusz munkaerőre van szükségünk, aminek a bérekben is meg kell jelennie

- mondta.

A Magyar Postának el kell látnia egy közfeladatot, de helyt kell állnia egy versenyhelyzetben is. Előbbiben segít valamennyit - 5 milliárd forintnyit - az Európai Unió, ebből tudnak eljutni a levelek és küldemények az utolsó falu utolsó utcájába is

- mondta. Hozzátette, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter felhatalmazást kapott arra, hogy tárgyaljon az Európai Bizottsággal ennek a keretnek a megemeléséről.

(MTI)