h i r d e t é s

A kivitelező szerint ez okozta a tetőomlást a Jókai utcában

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

A kivitelező szerint ez okozta a tetőomlást a Jókai utcában

2022. július 01. - 05:47

A Pillér Lakás Kft. képviselője elmondta, minden segítséget megadnak a balesetben megsérült táncművésznek.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Megszólalt a Borsnak a Jókai utcában leomlott homlokzatú épület építési munkálatait végző kivitelező cég ügyvezetője. A Pillér Lakás Kft. vezetője kinyilvánította, hogy minden segítséget megadnak a balesetben megsérült táncművésznek. Jelezte, hogy vállalják a teljes körű vizsgálatot, ugyanakkor azt is mondta, hogy szerintük nem ők a hibásak a történtekben.

A kérdésre, hogy ezt mire alapozzák, a cég képviselője arról beszélt, ők arra vállalkoztak, hogy az épületre felépítenek egy ötödik szintet. A munkálatok bontással kezdődtek, de már az újjáépítés 60-70 százalékos volt. Az attika-falat azért kellett lebontani, mert a II. világháborúban az épület találatot kapott, és mintegy 10 díszítő elem is megsérült.

Akkor ezeket nem renoválták, most pedig a Műemlékvédelmi Hivatal kötelezte a Pillér Lakás Kft.-t arra, hogy az eredeti állapotot állítsák helyre, melyet a cég vállalt. Mint fogalmazott, arra gyanakszanak, a szerencsétlenséget az okozhatta, „hogy a háború utáni helyreállítás nem volt jó.”

A kivitelező azt mondta, szerinte a lakók még a héten visszaköltözhetnek, ugyanakkor a HVG-nek szerdán Soproni Tamás, VI. kerületi polgármester arról beszélt, egyelőre nem lehet tudni, erre mikor kerülhet sor. Mint fogalmazott:

Úgy tűnik, hogy az egész tetőszinten újra el kell hárítani a veszélyt, nem elég az utcafrontról eltávolítani a fémlemezeket és a párkánydarabokat, amik még fent maradtak.

A polgármester elmondta, hogy a ház lakóinak péntekig biztosítanak szállást egyelőre egy közeli, a háztól alig 50 méterre lévő hotelben, de ezt meghosszabbítják „ameddig szükséges”, csak egy másik, a kerületben lévő szállóba kell majd átköltözniük innen.

A balesetben súlyosan megsérült táncművésszel kapcsolatban csütörtökön jó hírek láttak napvilágot. A Bors számolt be arról, hogy az Operettszínház balerinája már nincsen kómában. (nlc.hu)


 

Kommentelne? Kattinson ide!

h i r d e t é s