Nehéz sokszor, és azt írtam, ezért jó, hogy ennyi területen avatkozunk be, mert mindig van valamelyik részen pozitív elmozdulás, változás, ami erőt ad.

Most tudtam pl. még a múlt hétre elkészíteni az Igazgyöngy-ösztöndíj hírlevelét, a tanév végi eredmények tükrében. Az elmúlt tanévben 51 ösztöndíjasunk volt, 11 településen tudtunk támogatni olyan gyerekeket, akik jó képességűek, de a kockázata a visszaesésüknek, lemorzsolódásuknak magas, a szociális helyzetük, vagy a családi szocializáció, de többnyire mind a kettő miatt. Az ösztöndíjprogramot öt éve indítottuk, akkor még csak egy településen, sok konfliktussal, hiszen az „én is szegény vagyok” alapálláson nagyon nehéz volt átverni azt a sokszempontú szerződést, ami megelőzte az ösztöndíjhoz való hozzájutást.

Mert már az elején nagy volt az üzenete, hiszen a hónap utolsó hetében kapják, amikor már nagy a szükség, mindenhol. Aztán ott voltak a félévi cserék… .mikor egy-egy gyereket lehagyott egy másik, és a második félévben már ő kapta a havi tízezer forintot. Mekkora cirkuszok voltak, mikor egy gyereket azért zártunk ki, mert a szülők viszonyulása nem volt megfelelő, vagy a gyerekéhez, vagy a közösséghez!  Aztán lassan beemelődött minden, ma már nincs konfliktus, értik a szülők is a szabályokat, a komplex hatások rendszerét. Közben pedig folyamatosan nőtt a programot támogatók száma, akik mind civilek.

Eleinte még túl nagy volt a cserék száma. Kevesen voltak benne több tanéven át, sok volt a jelentős rontás, főleg ötödik osztályban. Először az általános iskolák pedagógusai sem értették, hogy ez az ő munkájukat is segíti, partneri, támogató viszonyt alakít ki a szülőkkel, és motiválja a gyereket is. Hogy nem az a jó, ha az ösztöndíjas gyereket a többi előtt ezzel regulázza: „Még hogy neked ösztöndíjat! Fölösleges pénzkidobás! Nem is értem ezeket az igazgyöngyösöket….”, hanem pozitívan kellene használnia,  hogy a gyerek rangként élje meg, és a többiek elé is célként tűzheti ki, folyamatos megerősítésként használva. Ma már ez is változott, van, hogy ők ajánlanak gyereket, és örülnek, hogy havonta konzultálunk velük a gyerekekről, családokról.

Most nagy öröm volt nekem, hogy a legtöbb gyerek javított, kevés volt a rontás, és az is zömében 1-2 tized, néhánynál volt csak több, maximum négy tized. Vannak már középiskolások is…. sőt a felsőoktatásban tanuló is.  Öröm az is, hogy ilyen sokan állnak mellénk ebben. Sőt, szeptembertől egy új ösztöndíj is indul majd, szintén civilekkel, akik hosszú távon, a tanulmányok befejeztéig maradnak majd a gyerekeink mellett, havi, nagyobb összeggel.

És persze örömöt jelentett az idén is a művészeti iskolában a gyerekek által elért 511 díj, elismerés. A világ minden tájáról. És az is, hogy a tanodánkba, önként is egyre többen járnak. A fejlesztés pedig meglátszik a gyerekeken, a kommunikációjukon, a konfliktuskezelésükön, a szociális kompetenciáikon is.

Öröm az, hogy annyi gyereket tudtunk a nyári szünidőben különféle támogatók segítségével táborokba eljuttatni, olyan élményt adva nekik, ami meghatározó az ő kis életükben. Öröm, hogy egyre több önkéntes jelentkezik, aki szeretne a gyerekek fejlesztésébe is bekapcsolódni. Öröm az, hogy sokan keresnek a módszertanért, a szemlélet átvételéért.

És persze abban is sok az előrelépés, ahogy a szülőkkel dolgozunk. Hiszen az egyik cél, hogy az oktatás pozitív hatásait ne amortizálja le a család, a közeg. Hogy partnerek legyenek ők is a változásban. Változzon az önfenntartás, a munkavállalói kompetenciák, a szociális készségek. Hogy legyen közösség a településen.

Öröm a közösségi kert, a lekvárfőző, a paradicsomaszaló, a kézművesprojekt működése, az, hogy a közösség alakul, változik.

Ezekből építkezek, ha úgy érzem, túl nehéz. És tudom, ezek a sikerek máshol is elérhetőek lennének. Más, leszakadó térségekben.

Csak türelem kell hozzá. Nagy türelem. Mi a stratégiánkat húsz évre terveztük. A hetedik évnél tartunk.  A tapasztalatok pedig, amiket szerzünk, mindennél fontosabbak. Amit tudunk, rögzítünk. Mert még mindig hiszünk abban, hogy az államot is érdekelni fogja egyszer.

Szerző: L. Ritók Nóra / nyomorszeleblog.hvg.hu