h i r d e t é s

A Honvédelmi tárcánál köthet ki Németh szilárd

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

A Honvédelmi tárcánál köthet ki Németh szilárd

2018. május 09. - 19:44

A 24.hu információi szerint Németh Szilárd kaphatja a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkári posztját – írja a zoom.hu.

Forrás: zoom.hu

Már korábban is felröppent, hogy Németh a honvédelmi tárcánál köt ki, de Simicskó István utódja végül Benkő Tibor vezérezredes lett. Németh Szilárd eddig a nemzetbiztonsági bizottság alelnöke volt, a helyén Vargha Tamás, a HM eddigi parlamenti államtitkára lehet, vagyis helyet cserélhetnek.

A 54 éves Németh Szilárd, a korábbi rezsibiztos egy csepeli iskolában napközis nevelőként kezdte karrierjét, majd a Budapesti Tanítóképző Főiskola könyvtár-tanítói szakának elvégzése után igazgatóhelyettessé nevezték ki. - jegyzi meg az index.hu.

A 2010-es Fidesz-győzelem előtt a MÁV személyügyi főosztályán volt a szervezési osztály vezetője, majd a VITUKI (Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet) szakági igazgatója lett. 2010-ben Csepelen polgármesterré választották, parlamenti képviselőként a honvédelmi bizottsági elnöki poszt volt az eddigi legmagasabb megbízatása. 2015 óta a Fidesz alelnöke - írja a 24.hu cikke.

zoom.hu